Megszólalt a részegen vallomást tevő győri politikus a beszédéről

2023.08.29. 08:52
Hajtó Péter, a frakcióját néhány héttel ezelőtt elhagyó volt képviselő előzetes bejelentés nélkül ragadta magához a mikrofont egy rendezvényen, amelyen Borkai Zsolt kampányolt a jövő évi polgármester-választásra. Az ittas férfi zavarba ejtő önvallomást tett a közönségnek, de most azt mondta, nem kell aggódni, mert bűncselekményt nem követett el.

Mint korábban megírtuk, Győr szexbotrányba keveredett volt polgármestere, Borkai Zsolt az Augusztus 20. Fesztiválon váratlanul bejelentette, hogy indul a polgármester-választáson. A rendezvényt a Fideszből néhány héttel korábban kizárt exképviselő, Hajtó Péter szervezte.

Azonban Hajtó egyszer csak részegen a színpadra állt mezítláb, egy rövidnadrágban és egy pólóban. Majd ezután egy bormámoros beszédet tartott, amelyben trágár szavak is előkerültek.

Én nem mondom, hogy feddhetetlen a múltam, követtem el bűnöket, fa*om tudja, hányat. Biztos k*va sokat. Én ku*vára nem arra esküdtem, ami most van. Én jobb Győrt akarok, gyertek velem!

fogalmazott Hajtó Péter.

A történtek után a 24.hu megkereste a politikust, elsősorban arról érdeklődve, mire gondolt, milyen bűnöket követett el. Szerinte a mai politikai életben, ha valakinek vannak hibái, azt képesek felnagyítani, és bűnként beállítani. Ez szerinte karaktergyilkosság, és nyilvánvalóan a politikai ellenfelei a következő időszakban ezeket a hibákat valamiféle bűnként állítják be.

Semmi olyat nem követtem el, ami büntetendő lenne

– tette hozzá.

Arról is szó volt az emlékezetes beszédben, hogy Orbán Viktor édesapjával is találkozik, de nem árulta el, végül erre sor került-e, és mi lehetett a találkozó apropója.