Az önkormányzati képviselő szerint az ellenzék építene akkugyárat Érden

2023.08.31. 18:59
Simó Károly, a Fidesz–KDNP érdi önkormányzati képviselője szerdán megvádolta a város ellenzéki vezetését, hogy akkumulátorüzemet telepítenének a településre.

A képviselő a Facebookon több dokumentumot is közzétett, amelyek szerinte alátámasztják, hogy a városvezetés engedélyezte egy akkumulátorgyár betelepülését− írta meg a hvg.hu

„Érden nem épülhet akkugyár és ezt Simó is pontosan tudja” − közölte a lap. Posztjában is leírta, hogy Érd, hasonlóan a budapesti Fővárosi Önkormányzathoz elfogadott egy olyan határozatot, amivel mérettől függetlenül visszautasítottak minden ilyen beruházást a település közigazgatási határain belül.

Ha februárban egy ilyen határozat született, aminek a veszélyeire (átgondolatlanságára) már akkor felhívtuk a figyelmet, akkor egy-két hónappal később a városvezetés hogyan, és főleg miért cselekedett e közgyűlési határozattal ellentétesen?

− kérdezte posztjában Simó.

A hvg.hu megkereste Érd vezetését is, a város sajtósa pedig cáfolta, hogy településen akkugyár épülne. Elmondásuk szerint egy magyar cég viszont valóban meg fog jelenni egy összeszerelő üzemmel Érden, a Szajkó utca 26-ban.

Ez nem lesz egy túl nagy üzem: egy már meglévő épületben bérelnének egy 15 négyzetméteres műhelyt, ahol négy alkalmazott dolgozna egy műszakban évente ezer darab akkumulátort összerakva, mellé pedig tárolásra bérelnének hatvan négyzetmétert raktárként.

 − fogalmaztak. 

Az önkormányzati választások közelsége miatt a lap a képviselőről megkérdezte, hogy egyeztetett-e bárkivel a pártközpontból, és tudatos, központi kampánydirektíva alapján írta-e meg a posztját.

Ezt a politikus visszautasította, sőt, azt mondta, hogy ez a Fideszben nem szokás. Simó Károly állítja: még soha nem egyeztette posztjait a pártközponttal, erre utasítást, vagy kérést sem kapott soha. Közlése szerint ő csak a választókat akarta tájékoztatni, nem folytatott kampánytevékenységet.