A saját gyereküknek is drogot adott a szegedi pár, most lecsaptak rájuk a rendőrök

2023.09.06. 10:09
Vádat emeltek egy szegedi házaspárral szemben, akik különféle kábítószerekkel kereskedtek, és az általuk árusított marihuánából 14 éves gyereküknek is adtak – tájékoztatta az MTI-t Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A rendőrök társtettességben elkövetett jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel, valamint kiskorú veszélyeztetésével vádolják a drogkereskedő párt.

A házaspár a vádirat szerint 2020-ban egy közös ismerősével állapodott meg abban, hogy ellátja őket marihuánával, amfetaminnal és más kábítószerekkel, amelyeket árusítani fognak. A jelentős mennyiségben beszerzett drogokat egy éven keresztül társasházi lakásukban, annak villanyóraszekrényében és a garázsukban tárolták, onnan értékesítették vevőiknek. 

A marihuánából még a 14 éves gyereküknek is adtak.

A nyomozás során a rendőrök nagy mennyiségű készpénz mellett egy droglaborban amfetamin készítéséhez alkalmas szereket is lefoglaltak. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség a vádlottakkal szemben fegyházbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott – derült ki az ügyészség közléséből.