Milliókat spórolt két település azzal, hogy rabok újították fel oktatási intézményeiket

TÖKÖL1
2023.09.07. 19:12
A tököli börtön elítéltjei – bűncselekményeik jóvátételeként – a nyáron Ráckevén és Tökölön végeztek felújítási munkálatokat. Az eset akár példaként is szolgálhat más önkormányzatok számára, amelyek a gazdasági előnyök mellett a rabok jóvátételében is partnerek lennének. Jelenleg csaknem 19 ezer elítélt tölti büntetését valamelyik magyar börtönben, ahol januártól a raboknak már krediteket kell gyűjteniük.

A nyári szünetben négy ráckevei óvodaépület, valamint a település bölcsődéjének belső terei, emellett a tököli Weöres Sándor Általános Iskola öt tanterme újult meg a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak köszönhetően – tájékoztatta az Indexet Makula György bv. ezredes. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsokságának (BvOP) kommunikációs igazgatója hozzátette:

Az intézet és a két helyi önkormányzat együttműködése tette lehetővé ezt az egyedülálló jóvátételi programot, amely a fogvatartottak reintegrációját és a térség fejlődését egyaránt szolgálja.

A szaktudással, szakképesítéssel is rendelkező fogvatartottak – a megfelelő biztonsági szabályok betartása és folyamatos felügyelet mellett – jóvátételi munka keretében összesen 681 munkaórában dolgoztak az oktatási intézményekben.

A jóvátétel intézménye a büntetés-végrehajtásban

A helyreállító, jóvátételi gyakorlatok alkalmazása hazánkban a 2000-es évektől terjedt el, mára minden hazai büntetés-végrehajtási intézetben jelen van. A raboknak önkéntes döntésük alapján lehetőségük van arra, hogy a jóvátételi program keretében enyhítsék az általuk okozott kárt. Itt elsődlegesen az a cél, hogy az elítélteknél elő tudják segíteni a bűnelkövetéssel, valamint annak következményeivel való szembenézést és felelősségvállalást. Másodsorban pedig azzal, hogy az adott közösség elfogadja a jóvátételt, elősegíti az elítéltek társadalmi beilleszkedését.

Az elítéltek szívesen vállalják a munkát, segít nekik abban, hogy a társadalom hasznos tagjának érezzék magukat. Ezáltal is csökken a bűncselekményük miatt a társadalom irányába érzett szégyenérzet, bűntudat, és némi változatosságot is hoz a rácsok mögötti mindennapokba

– magyarázta Makula György bv. ezredes. Mint hozzátette: mindig túljelentkezés van az ilyen jellegű munkára, de csak azok vehetnek részt benne, akik nem jelentenek kockázatot.

A külső helyszínen végrehajtott jóvátételi események közül leginkább a felújítási, állagmegóvási munkálatok gyakoriak, de idetartoznak a településtisztasági programok is, jellemzően parkgondozás és szemétszedés.

Januártól indul a kreditrendszer a magyar börtönökben

Mint arról korábban az Index beszámolt, januártól jelentős változás lesz a börtönök lakóinak életében: a rabok együttműködő magatartásától függ majd a végrehajtás jellege, akár csökkenthetik büntetésük idejét is. Akkor Kónya István, a Kúria nyugalmazott elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt 10 év végrehajtási, szakmai, tapasztalatai alapján eljött az idő a büntetés-végrehajtási rendszer továbbfejlesztésére.

Kónya István, aki jelenleg az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa, hozzátette:

A büntetés-végrehajtási intézeteken belül már nem lesznek fokozatok, hanem kategóriák, amelyek minden elítélt számára biztosítják az előmenetelt.

A hatályos szabályozás ugyanis a fokozatok szerinti elkülönítés merev érvényesítésével megnehezíti a büntetés-végrehajtási szervezet erőforrásainak hatékony kihasználását, a büntetési célok, az egyéniesítés hatékony érvényesítését.

2024. január 1-jétől a jelenlegi fokozatokhoz rendelt 9 rezsimből álló rendszert egy rugalmasabb, az elkülönítési szabályokat kevésbé kötött alapokra helyező, 5 kategóriából álló, az elítéltek biztonsági és fogvatartási kockázatára is reagáló rendszer váltja fel. Az új rendszer motiválni fogja a fogvatartottakat, hogy javítsanak saját lehetőségeiken. „Évekre előre fel tudunk nekik vázolni egy befutható pályát: mit kell tenniük, és hogyan kell együttműködniük, hogy egy kedvezőbb kategóriába tudjanak átsorolni” – magyarázta Somogyvári Mihály, a BvOP Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetének főosztályvezetője. A bv. ezredes szerint a rabok együttműködő magatartásától függ majd a végrehajtás jellege, akik akár csökkenthetik börtönbüntetésük idejét is.

(Borítókép: BvOP)