Szijjártó Péter: A hazai médiumok egy jelentős része amerikai forrásokból közvetít „propagandát”

2023.09.08. 17:46
Rendkívül fontos Magyarország és Algéria együttműködése, a két ország ugyanis hasonló álláspontot képvisel az Európát délről és keletről érő biztonsági fenyegetések, az illegális bevándorlás és az ukrajnai háború ügyében is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető algériai kollégájával, Ahmed Attaffal közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy két szabadságszerető, szuverén politikát folytató országról van szó, amelyek élesen elutasítják a külső beavatkozási kísérleteket.

Ráadásul értjük egymást abból a szempontból is, hogy két, biztonsági kihívásokkal eléggé erőteljesen megvert térséget képviselünk

– mondta.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Európai Unió minden idők egyik legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe, és utóbbi korántsem független az afrikai folyamatoktól, ugyanis a szomszédos kontinensen a terrorveszély láthatóan egyre nagyobb.

„Három év alatt nyolc puccsot hajtottak végre egykori francia gyarmatokon, s mindezek a destabilizáló tényezők újabb és újabb migrációs nyomáshoz vezetnek az európai kontinensen” – mutatott rá.

Majd hangsúlyozta, hogy Magyarország egyszerre két irányból néz szembe biztonsági fenyegetésekkel: keletről az ukrajnai háború, délről az illegális bevándorlók áradata miatt.

Ezért fontos számunkra Magyarország és Algéria együttműködése, mert mindkét kérdés tekintetében egy oldalon állunk és hasonló álláspontot képviselünk

– jelentette ki.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a lehető leggyorsabban meg kell állítani az Európába irányuló migrációt, elejét kell venni az újabb fegyveres konfliktusok kitörésének Afrikában, illetve segíteni kell ezen térség országait a stabilitásuk fenntartásában, a gazdaságuk fejlesztésében.

„Magyarul a migrációt kiváltó okokat kell kezelni és megszüntetni, nem arra kell biztatni az embereket, hogy jöjjenek Európába és nem az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét kell támogatni, hanem segíteni kell Afrikát a stabilitás és a béke elérésében, a migrációs okok megszüntetésében” – közölte.

Főleg igaz ez a Száhel-övezetre. [...] Ha nem sikerül helyreállítani itt a stabilitást, akkor Európának újabb migrációs hullámokkal kell szembesülnie, és Európa a jelen helyzetben két egyidejű biztonsági kihívást nem fog tudni kezelni

– figyelmeztetett.

Végül pedig érintette azt is, hogy évente száz algériai diák tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon, és az érdeklődést jól mutatja, hogy idén csaknem kilencszázan jelentkeztek ezekre a helyekre.

„Az ellenzék csúnyán leszerepelt”

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva azt közölte, hogy az algériai földgázvásárlás előfeltétele a hazánkat Szlovéniával összekötő interkonnektor megépítése lenne, erről nemrég véglegesítették is a megállapodást, amelyet októberben írhatnak majd alá.

Ha ez meglesz, akkor lehet tárgyalni a további feltételekről, például az árról. Így a felek abban maradtak most, hogy információcsere indul az ügyben az érintett vállalatok között annak felderítésére, van-e mód kereskedelmi kapcsolatba lépni egymással.

Ezt követően hangsúlyozta: „mindenki számára ismert, senki által komolyan nem vitatható tény, hogy a tavalyi magyarországi országgyűlési választásokba Amerikából beavatkoztak”.

Úgy fogalmazott, a cél az volt, hogy az ellenzék nyerjen, és ezzel olyan helyzet álljon elő, amelyben hazánk is a „háborúpártiak” oldalára áll és fegyverszállításba kezd.

A választópolgárok azonban világossá tették, hogy a magyarországi választásokba történő befektetés a legrosszabb befektetések egyike, ugyanis a pénzt belepumpálták a magyar ellenzékbe, amely pedig csúnyán leszerepelt, hála Istennek

– emelte ki.

Illetve arra figyelmeztetett, hogy ez a beavatkozás továbbra sem szűnt meg, miután a hazai médiumok egy jelentős része külföldi, közöttük amerikai forrásokból közvetít „propagandát” a kormány békepárti politikájával szemben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

1 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

43 perce

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

4 órája

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

35 perce

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

2 órája

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

2 órája

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Címlapon
Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

Szekta rabja lett a Trónok harca színésznője, őrizetbe is vették miatta

2026-ban megjelenő memoárjában mesél a részletekről.

3 órája

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06