Rózsadombi ingatlanárak a Bodrog partján

Ahol zenélni kezd az országút

Az úti cél Tokaj-Hegyalja, szerény véleményem szerint kis hazánk leghangulatosabb része, és ha rá akarunk hangolódni – szó szerint – a várható élményekre, akkor a legjobb, ha a 37-es úton haladunk, Miskolctól Szerencs felé. Itt van ugyanis Magyarország négy zenélő útszakasza közül az egyik. Ha 80 kilométer per órás sebességgel haladunk, akkor egyszer csak meghalljuk az Érik a szőlő, hajlik a vessző kezdetű népdal első taktusait. Éteri muzsika, felkészíti az embert az áthaladásra Szerencs és a Hegyalja kapuján, kár, hogy a monumentális beton- és faépítmény egyik fele hiányzik, mintha szárnyaszegett óriásmadarat látnánk...

Sebaj, Szerencset elhagyva hamarosan elérjük Tarcalt, immár a 38-as főúton haladva. A község a vulkáni és üledékes kőzetekből álló tokaji Kopasz-hegy nyugati lejtőinek tövében terül el, itt már a domboldalakat szőlőbirtokok borítják, végképp megérkeztünk Hegyaljára.

Áldó Jézus a dombtetőn

Tarcal nemcsak a boráról és a Gróf Degenfeld Kastélyszállóról híres, hanem legalább annyira az Áldó Krisztus gigantikus szobráról is. A tarcali domb tetején áll a nyolc és fél méter magas, 50 tonna súlyú, gránitból faragott műalkotás, Szabó Sándor szerencsi szobrászművész remeke. Petró Attila gávavencsellői vállalkozó megbízásából készült el 2015-ben, és óhatatlanul a riói Corcovado-hegyen magasló A Megváltó Krisztus szobra ugrik be az embernek róla. Persze mások a dimenziók, de a hatás hasonló.

A domb tetejére, a szobor lábához szerencsére csak gyalog lehet feljutni, az autót le kell parkolni odalent, de így legalább megcsodálhatjuk, mennyire takaros a park, milyen szép rendben tartja az önkormányzat Tarcal nevezetességét.

Az egyiket. Mert a másik a domb túlsó lábánál a meseszép bányató, amit inkább neveznénk tengerszemnek. Ahol rejtélyes okból tilos a fürdés, pedig tombol a nyár végi kánikula. Azért térdig belegázolunk a legalább 25 fokos, kristálytiszta vízbe, mellettünk három malamut kutya hancúrozik a habokban – tegyük hozzá gyorsan: nagyon helyesen pórázon –, idilli a hangulat, alig tudunk elszakadni a természeti csodától.

De tovább kell haladnunk, vár Tokaj, az alapítása 950. évfordulóját ünneplő város a Bodrog és a Tisza találkozásánál. Egykettőre megtaláljuk szállásunkat, a Fakapu Pince és Panzió nevű fogadót. Tokaj főutcája leginkább egy olasz kisvárost idéz, a déjà vu érzést fokozza a rengeteg pizzéria látványa. Putnoki Nagy Csabától, a Fakapu séfjétől megtudjuk, sajnos igazából nincs olyan, hogy speciálisan tokaji vagy hegyaljai gasztronómia, az olaszos konyhaművészet uralja a környéket. Még leginkább a halételeket lehetne említeni közös nevezőként, a fogadó bisztrójának étlapján is szerepelnek olyan finomságok, mint a pontysteak halászlémártással, sós túrógombóccal.

Fakapu, és ami mögötte van

Putnoki úr tavasszal szerződött a bisztróhoz, az étlap még az elődjéé, de már javában töri a fejét a jövő évi menün.

„A gond az, hogy borzasztó nehéz munkaerőt találni, dacára annak, hogy nagyon sokan hazaköltöznek. Németországból, Angliából, Skóciából, még az Egyesült Államokból is – mondja a szakember, aki maga is hosszú éveket töltött egy glasgow-i étteremben. – Nem mintha rosszul éreznék magukat odakint, én is élveztem a munkát abban a Glasgow és Sterling közötti kisvárosban, egy hét után már mindenki rám köszönt az utcán, pillanatok alatt befogadtak. De a válság odakint is érezhető, csökkennek a fizetések és a bónuszok, és sokan úgy gondolják, akkor már inkább itthon birkózzunk meg a nehézségekkel. Egy ismerősöm most költözik haza Miamiból tizenkét év után, ő is séf volt, de egyik pillanatról a másikra havi tízezer dollárról négyezerre csökkentették a fizetését. Azt mondta magában, nem fogja felélni a tizenkét év alatt összespórolt, nem kevés pénzét, inkább hazajön, és belevág egy vállalkozásba. Sokan azt csinálják, hogy nyáron itthon dolgoznak, télen, a síszezonban pedig kimennek Ausztriába, valamelyik felkapott síparadicsomba.”

Az is figyelemre méltó, hogy az adagok nagyságán is érezteti a hatását a válság. Régen a lazacnak csak a közepét dolgozták fel, legfeljebb a húsz százalékát, a többit kidobták. De aztán kezdtek rádöbbenni még a fine dining bisztrókban is, hogy ez felháborító pocsékolás, továbbá az adagok is olyan picik voltak, hogy kezdtek elmaradozni a vendégek.

„Nekem itt a Fakapuban az a célom, hogy a vendég jóllakjon, ehhez mérjük az adagokat. Manapság már nem engedhetjük meg magunknak, hogy aki betér hozzánk vacsorázni, az éhesen távozzon” – mondja Putnoki úr.

A vendégkör roppant eklektikus. Amikor megérkeztünk, az egyik asztalnál egy hongkongi egyetemista vacsorázott, rengeteg a szlovák, de főleg a lengyel turista, sok a hátizsákos vendég, de vannak tehetősebb látogatók is. Magyarok, külföldiek egyaránt. Nincs mese, olyan étlapot kell összeállítani, ami mindenkinek megfelel.

Borkóstoló a Kicsi Messzelátón

Mielőtt beesteledne, a tulajdonos fiával, „kis” Miklóssal – a papa keresztneve is Miklós, ő a „nagy” – elugrunk a közeli Erdőbényére, megnézzük a szőlőbirtokot, merthogy az is van. Kilenc hektáron termesztenek szőlőt, van egy kis alma és bodza is. A szőlő a három alapvető hegyaljai fajta: a furmint, a hárs és a muskotály. Ragaszkodnak a hagyományos tokaji „szortimenthez”, de már az új reduktív technológiával állítják elő a borokat.

Nagyon sokan vagyunk kicsi borászatok, egymás nyakát szorongatjuk, a piac pedig roppant szűk. A szőlő felvásárlási ára extrém alacsony, 120-130 forint körül van kilója, az önköltségi ár pedig 200 forintra jött ki tavaly, és idén sem lesz kevesebb, hiszen a növényvédő szerek ára drasztikusan emelkedik. Az általános gazdasági helyzet sújt minket, mivel a bor luxustermék, márpedig ha valamiről le kell mondani, akkor ezekről mondanak le az emberek

– mondja szomorúan újdonsült ismerősünk.

A dűlő neve, ahol vagyunk, és ahol hamarosan meg is kóstoljuk a helyi borokat, Kicsi Messzelátó. Találó elnevezés, a távolban felderengenek Miskolc fényei, pedig a nagyváros van vagy negyven kilométerre. A Kicsi Messzelátón termő szőlő cukorfoka igen magas, ami nem is csoda, hiszen merőlegesen esnek be a napsugarak. A problémát a vadkár jelenti, az őzek és a vaddisznók imádják a mézédes szőlőt... Főleg a csemegét és a muskotályt.

„Kis” Miklós az édes muskotályt kezdőbornak, aperitifnek ajánlja, még mielőtt nekifognánk a vacsorának. Ha valakinek nem lenne étvágya, ettől garantáltan megjön.

Szóba kerül Miklós nagyapja, akitől szinte mindent eltanult a 24 éves fiatalember, és aki miatt valójában Erdőbényén maradt, amikor felvetődött, hogy a család felköltözzön Budapestre. Miklós számára Erdőbénye a világ közepe, végképp gazdálkodásra, borászkodásra adta a fejét, ezért is szerzi immár harmadik, ezúttal szigorúan szakirányú diplomáját.

Másnap a fogadóban megismerkedünk Miklós barátunk édesanyjával, a Fakapu tényleges főnökével és tulajdonosával, Tóth Viktóriával. Aki „természetesen” pályaelhagyó, de a három és fél év alatt, amióta megvette a család a Fakaput, tántoríthatatlanul beleszeretett a munkájába. Úgy beszél a fogadóról, legfőképpen a jó 200 éves és műemléki védettséget élvező bejáratról, a hely névadójáról, mintha az édesgyermeke lenne. Aztán nekifogunk a vacsorának, a saját termesztésű szederből készült krémleves zamata párját ritkítja.

Tokajnál 25 fokos a Tisza

Persze az idén alapítása 950. évét ünneplő Tokaj nem azonos a nekünk szállást adó fogadóval. Az 512 méter magas Kopasz-hegy lábánál a Bodrog és a Tisza találkozása páratlan természeti szépségeket és vízitúra-lehetőségeket kínál. Jómagam is átsétáltam a Tisza-hídon, amely eredetileg 1896-ban, a millennium évében épült, Erzsébet királyné nevét viselte, és a szerkezete a resicai vasműben készült, Tokajtól jó 600 kilométerre, a monarchia délkeleti szegletében. Ennyit a méretes belső piac hasznáról...

De ha már átsétáltunk a hídon, amelynek keleti pillére Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van, leereszkedtem a kemping selymes homokkal borított szabadstrandjára, és úsztam egy jót a szeptember elején is 25 fokos, kristálytiszta Tiszában.

Tokaj nevezetességeihez tartozik még a II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarában felállított, többszörös életnagyságú Szent Korona-másolat, továbbá odalent a Tisza-parton a nagy 2000. évi árvíz csúcsvízállását, a 928 centimétert megörökítő emlékmű. 2000. április 12-én emelkedett erre a rekordszintre a szőke folyó...

Keresztúron kitört az ingatlanpiaci boom

Másnap irány Boldogkőváralja! Útközben áthaladunk Bodrogkeresztúron, ahol megnézzük a csodarabbi, Reb Steiner Saje emlékházát és sírját. A haszid zsidók búcsújáró helye lett a Tokajtól pár kilométerre fekvő kis falu, felvásárolták a főutca szinte valamennyi házát, a helyiektől megtudom, az ingatlanárak felülmúlják a rózsadombi tarifákat, nem ritka a 1,5 millió forintos négyzetméterár...

Tállyát semmiképp sem hagyhatjuk ki, Kossuth Lajost itt keresztelték meg 1802-ben, mivel szülőhelyén, Monokon nem volt evangélikus templom. Károli Gáspár és a Rákócziak is ezer szállal kötődnek a településhez, amelynek borát IV. Piusz pápa imigyen magasztalta: „Summum Pontificem talia vina decent!”, azaz: „Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál.”

Szeptember 8-án pacifista képzőművészeti kiállítás nyílt a faluban Legyen vége már! címmel, melynek Gulyás Gábor a kurátora, és természetesen az ukrajnai háborúra utal a cím, Babits halhatatlan idézetével.

Szamorodni, aszú és bónuszként jégbor

Mád is útba esik, óriási szerencsénk van, mert éppen kezdődik a falunapi felvonulás, a szüret kezdetét jelző búcsú. Rezesbanda fújja a főutcán, a Wass Albert utcán, lovas kocsik, népviseletbe öltözött táncoslányok fokozzák az amúgy is tetőfokára hágó hangulatot. Itt van a híres mádi zsinagóga is, kissé bizarr, hogy éppen a Wass Albert utcában...

Összefutok régi ismerősömmel, István bátyámmal, akitől két éve vásároltam már remek furmintot, beinvitál a református templom melletti udvarba, ahol szarvaspörkölttel és töltött káposztával fogadnak bennünket, ingyen és bérmentve. István Svájcba szakadt fogorvos hölgyismerőse a szakács, minden évben hazajön a falunapra, kizárólag azért, hogy megfőzhesse messze földön híres szarvaspörköltjét és töltött káposztáját.

Aztán nem maradhat el a borvásárlás sem, szamorodni és hatputtonyos aszú kerül a csomagtartóba, ráadásképpen pedig egy üveg jégbor, a tokaji szortiment csúcsterméke – ingyen és bérmentve, a barátság jeléül.

„Odalent, a főutcán Demeter Ervin, az egykori titokminiszter 1500 forintért árulja bora decijét, pedig közelébe sem jön az enyémnek” – mondja István bátyám, hetvenhat éve minden tapasztalatával és humorával, két kacsintás között.

Lovagi torna a várudvarban

Aztán megérkezünk Boldogkő várához. Tele a parkoló jobbára magyar rendszámú autókkal, de sokan érkeztek a Felvidékről, Lengyelországból, sőt még Németországból is.

A vár az első említésben Castrum Boldua néven szerepel, 1282-ben egy III. Endre által kiállított oklevél alapján. Majd nevezték Bolduakev, Bodókheő, Bodókő várának, és végül Boldogkő vára lett. A néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja, aki IV. Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől.

A várat szépen restaurálták, és mivel ezen a napon szerencsénk van, éppen elkapunk egy lovagi tornát. Két vitéz csattogtatja a kardját – egykezest és másfél kezest –, üti egymás pajzsát buzogánnyal és bárddal, miközben elmagyarázzák a középkori lovagság intézményének mibenlétét. A közönség élvezi, zúg a taps, a két lovagról patakzik a verejték a hőségben, a vért és a láncing alatt.

No de lassan esteledik, ideje hazafelé venni az irányt. Ennél sokkal több nem férhetett bele két és fél napba, mindenesetre leszűrjük a tanulságot: Tokaj-Hegyalja alighanem az ország legszebb, legizgalmasabb szeglete, bőven vetekszik a Balatonnal.

(Borítókép: Termést érlelő szőlőtáblák sorai a tokaji borvidék híres településének szélén emelkedő hegyoldalban kora őszi napsütésben. Fotó: Jászai Csaba / MTI)