Várhatóan kötelező biztosítást kell kötni az elektromos rollerekre
Lázár János építési és közlekedési miniszter az Árpád hídnál július elején történt halálos gázolás után már beszélt arról egy sajtótájékoztatón, hogy felülvizsgálják a KRESZ-t és az autós közlekedést érintő szabályozásokat, ami a rollerek és a villanyrollerek helyzetét is rendezheti.
Az InfoStart emlékeztet, hogy a tervek szerint a maximum 25 kilométer per órás végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, míg az ennél gyorsabbak segédmotoros kerékpárnak. A Netrisk összeállítása alapján azonban azt írják, hogy az még egyelőre kérdéses, hogy kötelező lesz-e biztosítást kötni rájuk, de az biztos, hogy a segédmotoroknál erre szükség van.
A becslések szerint Magyarországon igen jelentős mennyiségű, 80-100 ezer roller van használatban. A csaknem százezres nagyságrend miatt pedig már közlekedési kockázattal is számolni kell. A várható biztosítási díjak kalkulációjánál azonban egyelőre csak a segédmotor-kerékpárok adataiból lehet kiindulni.
Hozzátették, hogy a segédmotor-kerékpárokra kötött kötelező biztosítások átlagdíja 2018-ban alig több mint 3200 forint volt, de ebben az évben már az ötezer forintot is meghaladta. A nagyobb motorok esetében pedig míg öt évvel ezelőtt kilenc ezer forint alatti összegről lehetett beszélni, addig mára ez az összeg a 16 ezer forintot is meghaladta.