Borkai Zsolt felesége a botrányról: Nagyon megalázott, ez a férfiak részéről a legcsúnyább dolog

2023.09.14. 20:10
Borkai Zsolt politikus feleségével, Borkainé Havassy Myrtillel a Heti Napló stábja készített exkluzív interjút. A beszélgetésből kiderült, hogy mit érzett az egykori győri polgármester szexbotránya után, valamint az is, hogy mindezek ellenére hogyan sikerült megmenteni a házasságukat.

Borkainé Havassy Myrtill a Heti Napló stábjának adott exkluzív interjút. Egyebek mellett beszélt arról, hogy mit érzett, amikor 2019 őszén nyilvánosságra kerültek szexparti közben készült felvételek férjéről, Borkai Zsolt korábbi győri polgármesterről.

Nagyon megalázott. Egy nőt a nőiességében megalázni, ez a férfiak részéről a legcsúnyább dolog

– mondta. Hozzátette, hogy amikor emberek közé kellett mennie, nagyon szégyellte magát, és legszívesebben „elbújt volna egy barlangba”.

Beszélt arról is, hogy egy darabig azt érezte, gyűlöli a férjét, és el is akarta hagyni őt. Azonban mindketten meg akarták menteni a házasságukat, ezért a botrány kirobbanása után nem sokkal felkeresték Várszegi Asztrik egykori pannonhalmi főapátot, hogy segítsen nekik.

Az első utunk a botrány kitörése után őhozzá vezetett, akkor már nyugalmazott főapát volt, és kértünk hozzá egy időpontot, hogy elmehessünk, és egy kicsit beszélgethessünk vele

– mesélte Havassy Myrtill.

A teljes interjú vasárnap este jelenik meg ATV Heti Napló című műsorában, amelyben még több részlet derül majd ki a botrányról. Többek közt azt is megtudjuk, hogyan tudta meg a felvételek nyilvánosságra kerülését, és hogy támogatja-e Borkai Zsolt indulását Győr polgármesteri székéért.

Borkai Zsolt augusztus végén jelentette be, hogy ismét elindul az önkormányzati választásokon. A 2019-es voksolást ugyan megnyerte az ellenzéki jelölttel szemben, ám nem sokkal később lemondott posztjáról, és a Fideszből is kilépett.