Meztelen futó sokkolta az embereket a Hármashatár-hegyen

2023.09.15. 15:51
A ruháitól megszabadulva, fényes nappal kocogott egy idősebb férfi a napokban a Hármashatár-hegyen. A meztelenkedő futó ellen feljelentést tettek a rendőrségen.

Felháborodást keltett egy meztelenül futó férfi a Hármashatár-hegyen – közölte a Bors.

A lapnak egy szemtanú számolt be az esetről. Mint mondta, éppen kutyát sétáltatott, amikor sokkolta a pucér futó látványa.

Kora délután kutyasétáltatás közben lettem figyelmes a teljesen meztelen futó férfira. A cipőjén és az óráján kívül semmit nem viselt, a kezében se vitte a ruháját, hátizsák se volt nála. 

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy az ötvenes éveiben járó, ősz hajú férfinak lett volna lehetősége elkanyarodni, de ezt mégsem tette meg. A kocogó ellen feljelentést tettek a rendőrségen. 

A lap úgy tudja, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg is vizsgálja a eset körülményeit. Ahogy az Index beszámolt róla, néhány évvel ezelőtt a Margitszigeten is riadalmat keltett egy meztelen futó.  

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Meghalt Weiland Annamária

Meghalt Weiland Annamária

Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.

tegnap, 21:21

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51