Újabb részletek derültek ki a pedofíliával gyanúsított magyar állami extisztviselőről
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, kiskorúakról készült pornográf felvételek tartásának gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy férfit, a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozza.
Az ügy friss fejleménye, hogy a Fővárosi Törvényszék elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A gyanú szerint a korábban egy állami szervnél vezető beosztásban dolgozó férfi a munkahelyi laptopján
7 darab, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf videófelvételt, valamint 390, szintén gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló fotót tartott.
A felvételek között volt olyan is, amely 12 éven aluli gyermeket ábrázolt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által elfogott férfi letartóztatására a főügyészség tett indítványt. A gyanú megalapozottsága kapcsán a bíróságnak észszerű kételye nem merült fel.
Az öttől tíz évig terjedő büntetési tétel jelentette fenyegetettség, a bűncselekmény jellege és körülményei alapján csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható, hogy a férfi ne szökjön meg, ne befolyásolhassa a bizonyítást, illetve ne kövessen el újabb, szándékos bűncselekményt
– közölték. A bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy az ügyben a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása szükséges.