Videót tettek közzé az M3-ason történt halálos balesetről
Korábban írtuk, öt autó ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében szeptember 3-án.
A baleset egyik oka az volt, hogy nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, és torlódás alakult ki, amelyben az autók egymást kerülgették.
A Tények beszámolója szerint valójában összesen hét autó volt érintett a balesetben.
Először két autó koccant össze a belső sávban, amitől még jobban feltorlódott a kocsisor. Akkor érkezett nagy sebességgel egy terepjáró, amely megpróbálta kikerülni a feltorlódott autókat, de ehelyett végül nekiütközött az előtte lévőknek. A baleset halálos áldozata egy 70 éves férfi volt.
A szakértők szerint a baleset megelőzhető lett volna. „Ami szeptember 3-án történt, az nagyon elgondolkodtatott bennünket, ugyanis nagyon sok olyan esemény előzte meg a balesetet, amelyből azt gondoljuk, hogy lehet tanulni” – mondta a Tényeknek Szimicsku László, a videót közzétevő MKIF Zrt. munkatársa.