Pesty László: Azt mondták, hogy köszönjük, Laci, csináld, mi nem merjük, nem tehetjük

2023.09.20. 16:40
A Fideszen belüli urizálást, korrupciót, az elmúlt időszakban élesen bíráló Pesty László újabb interjút adott, ezúttal a HVG360-nak, amelyből kiderült, sok megkeresést kap még a Fidesz legfelsőbb köreiből is, de ezek támogató üzenetek. Elárulta továbbá, hogy szeretett volna készíteni tavaly egy filmet, de nem kapott rá állami támogatást, mert egy selyem zsebkendős „producer” kiürítette a kasszát.

„Nekünk, jobboldaliaknak minden stratégiai kérdésben igazunk van, de a testünkön ott egy bibircsók, vagy nevezhetjük rákos daganatnak, amelyet egy éles szikével ki kell metszeni” – fogalmazott Pesty László a hvg.hu-nak adott interjújában.

Továbbá kiderült, volt egy filmes ötlete Fábri Zoltán forgatókönyve alapján, amelyhez 1,18 milliárd forintra lett volna szüksége, de egy „selyem zsebkendős »producer« kiürítette a kasszát”. Ezzel a mondatával a HVG szerint Rákay Philipre gondolhatott, aki olyan filmeket jegyez, mint a rengeteg kritikát kapott Aranybulla.

Az interjú főbb megállapításai az alábbiak voltak:

  • A Pesty László által ismert Fideszben sem kérnek az LMBTQ-propagandából, ahogyan abból sem, hogy „Brüsszel a tagállami hatáskörökbe beleüsse az orrát”, és a „kriminogén migránstömeget” sem engednék be.
  • Volt egy filmterve, de visszautasították. „Valaki tavaly kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon. Hatmilliárd forintot vitt el ez a selyem zsebkendős »producer«, de kíváncsi vagyok, hány nemzetközi díjat hoz majd haza az alkotás” – mondta, majd hozzátette, a jobboldaliak ezzel nem tudnak mit kezdeni.
  • „Bár vannak az elmúlt másfél év válsága miatt olyan cégeim, amelyeknek a helyzete volt már jobb is, nem gondolom, hogy nem kéne kiállnom a hazámért”. 
  • „Kaptam üzeneteket egészen magas szintről is, de mind pozitív volt. Azt mondták, hogy köszönjük, Laci, csináld, mi nem merjük, nem tehetjük”.
  • Vannak nála ügyek, bizonyítékok, hangfelvételek, videók, dokumentumok „érdekes” közbeszerzésekről, zsarolásokról, de abban bízik, hogy az orkok majd meghátrálnak, ha elég ideig tematizálja a közéletet.
  • Azért sem lépett még elő bizonyítékokkal, mert nem akar az OLAF keze alá dolgozni, ahogyan Brüsszelnek sem segítene.

Az ősfideszes, producer, marketinges, újságíró Pesty László még a tusványosi szabadegyetemen beszélt a Lölő-jelenségről: a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak – ez a Lölő-jelenség –, ami árt a magyar konzervativizmusnak.

Később Szíjj László neve is felvetődött Mészáros Lőrinc mellett. Arról is beszélt, hogy ne használja a baloldal a NER-lovag kifejezést, mert azok nem lovagok szerinte, hanem orkok. Szerinte „a NER régen 2,5 millió embert jelentett, ma már csak egy tucat orkot”. Végül G. Fodor Gábor és Orbán Balázs is kritikát fogalmazott meg Pestyvel szemben, szerintük ez az egész csak színjáték.

Szíjj László az Indexnek adott interjújában azt mondta az őr ért vádakra: 

Rágalmakra és vádaskodásra nem szeretnék reagálni, a korábban elmondottak a tények. Ezzel kapcsolatban most nem szeretnék további részletet megosztani a nyilvánossággal.