- Belföld
- szabó bálint
- botka lászló
- szeged
- méltatlanság
- orbán viktor
- nagy attila tibor
- pesti központi kerületi bíróság
- közgyűlés
Orbán Viktor szomszédja lesz a balhéiról ismert Szabó Bálint
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Összesen hét és fél hónapot töltött letartóztatásban Szabó Bálint. A szegedi önkormányzati képviselő a budapesti Markó utcából azután szabadult, hogy júniusban a Pesti Központ Kerületi Bíróság másfél év börtönre ítélte, de a büntetését négy év próbaidőre felfüggesztette. A szegedi politikus az Indexnek elmondta, hogy az egész élete megváltozott, az ügy miatt a feleségével megromlott a viszonya, és különváltak útjaik. Ezért Szeged mellett Budapesten szeretne egyre több időt tölteni.
Kinéztem egy társasházi lakást és már meg is állapodtunk a tulajdonossal. A 12. kerületben, a Cinege utcában, Orbán Viktor szomszédjában veszek ingatlant
– számolt be az Indexnek Szabó Bálint.
Rátapadt a miniszterelnök konvojára az M5-ösön
Mint arról korábban beszámoltunk, a szegedi önkormányzati képviselőt azért ítélték el, mert – a vádirat szerint – egy évvel ezelőtt, 2022. szeptember 21-én üldözőbe vette Orbán Viktor miniszterelnök – három TEK-es járműből álló – konvoját az M5-ös autópályán.
A közéleti közjátékairól és balhéiról elhíresült szegedi politikus nagy sebességgel a zárt csoportban haladó, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó konvoj után hajtott úgy, hogy az utolsó jármű mögött nem tartotta be a megfelelő követési távolságot.
A képviselő a konvoj utolérését követően erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőröket a feladatukban, és több közlekedési szabályt is megszegett, veszélyeztetve ezzel másokat.
Ezt követően – egy másik vádpont szerint – Szabó Bálint a Karmelita közelében szervezett tüntetésen hivatalos személyekkel dulakodott és percekig akadályozta a rendőri intézkedést. A vádirat szerint a képviselő magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen és hosszú percekre akadályozza az előállítást.
Pénteken zárt ülésen döntenek a szegedi képviselők
Az önkormányzati törvény szerint Szabó Bálintnak a jogerős ítélet kézhezvétele után három napon belül értesítenie kellett volna a szegedi közgyűlést, illetve a város jegyzőjét, Martonosi Évát. A képviselő azonban ezt elmulasztotta. A politikus az Indexnek elmondta: úgy érzi, nem hibázott, hiszen a mai napig nem kapta meg írásban az ítéletet. A város Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága múlt pénteken arról határozott:
javasolja, hogy a szegedi képviselő-testület pénteken zárt ülésen tárgyalja meg Szabó Bálint esetét, és döntsön a képviselő megbízatásának megszüntetéséről.
Kerestük az ügyben Szeged jegyzőjét, Martonosi Évát is, akitől szerettük volna megtudni, hogy ilyenkor mi a protokoll. A pénteki közgyűlés döntése vajon érinti-e a jövő évi választásokat, vagyis Szabó Bálint indulhat-e újra mint önkormányzati képviselő-jelölt, vagy örökre eltiltják. Szerettük volna megtudni azt is, hogy Szabó Bálint ezután beléphet-e a Városháza területére, vagy kitiltják az épületből is. Martonosi Éva megkeresésünkre mind ez idáig nem reagált.
Frissítés: megérkezett a válasz Szeged jegyzőjétől, ezek szerint a jelenlegi törvény szerint az önkormányzati képviselő tisztsége a méltatlanságot megállapító határozat meghozatalát követő napon szűnik meg, ha határozatot bíróság előtt nem támadták meg, amennyiben a méltatlanságot bíróság állapította meg, az önkormányzati képviselő tisztsége a bírósági döntésjogerőre emelkedését követő napon szűnik meg.
A válasz értelmében, amennyiben a képviselői megbízás megszűnik, utána a képviselő az állampolgárokra vonatkozó szabályok alapján léphet be az épületbe, a nyilvános testületi üléseken előzetes bejelentkezés alapján vehetnek részt. Szabó Bálint helyére – mivel kompenzációs listán jutott be a közgyűlésbe – az eredetileg bejelentett listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Erre a mandátum megüresedésétől 30 nap áll rendelketésre, vagyis időközi választást nem kell tartani.
Ugyanakkor a jegyzőtől megtudtuk, hogy Szabó Bálint választójoga nincs korlátozva, ezért a 2024. évi választásokon indulhat jelöltként.
A politológus szerint a törvény világosan fogalmaz
„Maga Szabó Bálint botrányhős sem vitatja, hogy elítélték őt jogerősen, abba kapaszkodik bele, hogy »csak« felfüggesztett börtönbüntetést kapott” – nyilatkozta az Indexnek Nagy Attila Tibor. A politikai elemző szerint az önkormányzati törvény azonban kógensen fogalmaz, amikor úgy rendelkezik, hogy a képviselő-testület méltatlanság esetén megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, „akit megbízatásának ideje alatt – a mentesítésre tekintet nélkül – szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek". Szerinte a felfüggesztett büntetés nem ad mentesítést a méltatlanság kimondása alól.
A szegedi képviselő-testületnek nincs mérlegelési lehetősége Szabó Bálint esetében
– fogalmazott Nagy Attila Tibor, aki hozzátette: a törvényből kissé fura módon az következik, hogy a testület tagjainak kötelező megszavazniuk a méltatlanságot, ami ellentmond a képviselői szabad mandátum (benne a szabad véleménynyilvánítás és a szavazás útján történő szabad állásfoglalás) elvének.
Szabó Bálint mandátumának megszűnése esetén új időközi választást már nem lehet kiírni, mert ezt egy tavaszi törvénymódosítás már nem teszi lehetővé a jövő júniusi általános önkormányzati választásokig.
Ráadásul – tette hozzá a politikai elemző – ő nem is egyéniben jutott be a szegedi közgyűlésbe 2019-ben, hanem kompenzációs listáról, a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület jelöltjeként. Nagy Attila Tibor szerint ez azt jelenti, hogy Szabó Bálint helyére a jelölő szervezet jelölhet egy új tagot a mandátum megszűnése esetére. Hozzátette, hogy a képviselő mandátumának megszűnése esetén a képviselői jogai is megszűnnek, de mint egyszerű állampolgár – ügyintézés esetén – bejárhat a Városházára.
Totális háború Botka László ellen
Ha kiraknak a képviselő-testületből, totális háborút indítok Botka László ellen, mert a választóktól kaptam a megbízatást, és ezt csak ők vehetik vissza
– jelentette ki az Indexnek a szegedi képviselő, aki már több esetben okozott kellemetlenséget a polgármesternek. Ilyen volt például a VIP-parkolójegyek esete, amibe belebukott Botka több bizalmi embere is, valamint a Szeviép-ügy, vagy a Cserepes sori piac privatizációja.
Szabó Bálint szerint a törvényben az áll, hogy „akit jogerősen elítélnek és méltatlanná válik”. Mit jelent méltatlanná válni? – tette fel a kérdést Szabó Bálint, aki előre kijelentette: a Szegedi Törvényszéken meg fogja támadni a közgyűlési határozatot. „A pénteki zárt ülést a Facebook-csatornámon élőben fogom közvetíteni” – tette hozzá a képviselő.
„Szabó Bálint politikusi tevékenységének nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Szegedet Botka László polgármester vezeti, jó esélye van az újrázásra, és a mögötte álló koalíció ügyes politizálás, kampány esetén újra többséget szerezhet a szegedi közgyűlésben” – mondta a politikai elemző. Szerinte a méltatlansági eljárások ritkák az önkormányzati képviselő-testületeknél. Emlékeztetett Gyenes Levente példájára, akinek méltatlansági eljárása, illetve egy időközi választás miatt 2017-ben megszűnt ugyan a polgármesteri tisztsége, de 2019 őszén visszatért Gyömrő élére.