- Belföld
- elte
- nyári
- szabadegyetem
- botrány
- fehér felsőbbrendűség
- nacionalizmus
- antiszemitizmus
- amerikai
- hallgatók
- david michael zsutty
- greg jonhson
Antiszemita, faji felsőbbrendűséget hirdető aktivisták miatt tört ki botrány az ELTE-n
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az ELTE nyári egyetemére külföldi diákok jelentkezhetnek, hogy megtanuljanak magyarul, és hogy megismerkedjenek a magyar kultúrával – számolt be a Szabad Európa.
A lap szerint a két amerikai is ezzel a céllal iratkozott be a kurzusra, de mindketten Magyarországon laknak már egy ideje.
Johnson 2019-ben költözött Budapestre, miután kitoloncolták Norvégiából. Zsutty valamivel később, 2023-ban költözött a magyar fővárosba.
A két amerikai férfi a szélsőjobboldali ideológiájáról ismert, az 58 éves Johnson egy könyvkiadót is alapított, sőt maga is szokott írni álnéven. Az egyik könyvében az alábbiakat írta:
Ami a zsidókat illeti (…) Minden vagyonukat el kell kobozni. (…) Először is ezt jóvátételnek kellene tekintenünk. Másodszor: ha hagynánk, hogy megtartsák a vagyonukat, azonnal arra használnák, hogy zavart keltsenek ellenünk. Nézzük csak meg, mi történt, amikor Adolf Hitler a rá jellemző túlzott kedvességgel, ami a legnagyobb hibája volt, megengedte a németországi zsidóknak, hogy vagyonukkal együtt kivándoroljanak.
Ideológiájának középpontjában a „fehér etnoállam” létrehozása áll. Ez egy olyan elképzelt államforma, ahol a tartózkodás vagy állampolgárság csak fehéreknek lenne megengedett, a nem fehéreket és a zsidókat pedig kizárná. Az ötlet a szélsőjobboldali csoportok és a Ku-Klux-Klan tagjai körében népszerű – emlékeztetett a lap.
Johnsont 2019-ben azért tartóztatták le egy szélsőjobboldali konferencia előtt, mert egy írásában védelmébe vette a szélsőjobboldali tömeggyilkos Anders Breiviket, aki 77 embert ölt meg 2011-ben. Két nappal később ki is toloncolták Norvégiából, majd Budapestre költözött.
David Zsutty pedig a Johnson által alapított Homeland Institute nevű amerikai szélsőjobboldali agytröszt igazgatója, ami ismert arról, hogy olyan összeesküvés-elméleteket hirdet, mint például a nagy népességcsere (Great Replacement Theory). Eszerint valamiféle liberális szekta azon munkálkodik, hogy az Egyesült Államok és Európa fehér népességét felhígítsák a migráció révén (e konteó bizonyos elemei megjelentek már Szijjártó Péter, valamint Orbán Viktor beszédeiben is).
Zsutty jogot tanult Amerikában, de felfedték szélsőjobboldali tevékenységeit egy online neonáci közösségben, az Identity Evropában. Zsutty Tyler Hess álnéven posztolt a csoportba, ahol gyakran erősen antiszemita felhanggal írt, valamint arról is elmélkedett, hogy „teljesen ártatlannak” tartja a fajgyűlölő charlottesville-i gyilkost, James Fieldset.
A diákok felháborodtak, és kihagyták a diplomaosztót
A Szabad Európa több diákkal és ELTE-s oktatókkal készült interjúból és a hozzájuk eljuttatott belső levelezésből rekonstruálta a történteket. Az oktatók és a diákok elmondása alapján a kurzusra nem voltak felvételi kritériumok, így a két amerikai gond nélkül csatlakozhatott. Egy jelentkezési lap kitöltésén kívül a leendő hallgatók nem estek át semmiféle előzetes átvilágításon.
A kurzus második hetében egy kör-e-mail olvasásakor az egyik diák észrevette Johnson e-mail-címét, és jelezte a diáktársainak. A két szélsőjobboldali férfi egyébiránt semmiféle szélsőséges megnyilvánulást nem tett a kurzus alatt, nem is vegyültek a többi diákkal.
Amiatt is nehéz volt a helyzet, mert sok diákot érzékenyen érintett ez. Voltak, akik az utolsó napokra nem is jöttek be, mert azt mondták, hogy nem tudják kezelni a helyzetet. Én személyesen nem tudtam mit tenni azon kívül, hogy tettem egy hivatalos bejelentést a nemzetbiztonsági szakszolgálatnál, akik egy héttel később visszaírtak, hogy továbbították a rendőrségnek
– árulta el a nyári egyetem egyik oktatója. Ő megjegyezte azt is, hogy a kurzus harmadik hetében a diákok az ELTE vezetőségéhez is eljuttatták panaszaikat.
Az ELTE vizsgálatot indított az ügyben, de arra jutott, hogy a program résztvevőire nem vonatkozik az egyetem etikai kódexe.
A diákok ezután elhatározták, hogy egyikük sem megy el a diplomaosztó ünnepségre, aminek a híre az ELTE vezetéséhez is eljutott. Végül úgy döntöttek, hogy egyáltalán nem tartják meg a záróünnepséget.