Közlekedésrendészeti razziát tartott a rendőrség a budai kerületekben

2023.09.26. 16:20
Az összes budai kerületet érintő, átfogó éjszakai közlekedésrendészeti razziát tartott az elmúlt hétvégén a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amiről kedden osztották meg közleményüket honlapjukon.

A szombat este nyolc órától vasárnap reggel nyolcig tartó akció során a rendőrök száz gyorshajtót és harmincegy ittas vezetőt szűrtek ki a közúti forgalomból, de lejárt műszaki engedély, záróvonal átlépése és egyéb szabálysértések miatt is intézkedtek.

A tájékoztatás szerint biztonsági öv használatának elmulasztása miatt három, tilos jelzésen áthaladás miatt öt esetben szabtak ki közigazgatási bírságot, három sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, egy embert engedély nélküli vezetés miatt, egy további gépjárművezetőt egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállítottak.

A razziakor megállított egyik gépjárműben öt emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, a sofőr ellen ittas és bódult járművezetés, míg utasaival szemben kábítószer fogyasztásának gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A taxisokat sem kímélték

Az éjszakai razzián 148 taxit is ellenőriztek, ezekben az esetekben három helyszíni bírságot szabtak ki. Volt, aki a világításra, volt, aki a kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó előírásokat nem tartotta be, emellett elfogtak egy vezetéstől eltiltott taxisofőrt, és forgalomból kivont gépjármű használata miatt is feljelentést tettek – sorolták, hozzátéve, hogy kilenc személyszállítónak más szabályszegések miatt kell felelnie.

A közlekedési balesetek számának csökkentése és a közbiztonság fenntartása érdekében a BRFK a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket.