Lehet, hogy a jövőben csak a dohányboltok árulhatnak energiaitalt
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
„Ez a kezdeményezés nem csupán a fiatal generáció egészségét védi, hanem egyértelmű üzenetet küld a társadalom számára az egészséges életmód fontosságáról” – fogalmaztak.
Mint ismert, két kormánypárti politikus, Hollik istván és Nacsa Lőrinc kedden adott hírt arról, hogy törvényileg fékeznék meg a 18 éven aluliak energiaital-fogyasztását, a helyzet ugyanis egyre aggasztóbb.
A mentőszolgálat az elmúlt négy évben átlagosan évi száz olyan esetet rögzített, ahol 18 év alatti gyermeket energiaital miatt kellett kezelni. Tehát teljesen világos, hogy az energiaitalok fogyasztása 18 év alatt egészségügyi kockázatot jelent. Ezért úgy gondoljuk, hogy ebben az ügyben lépnünk kell
– fogalmazott Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Az elhangzottakkal összhangban csütörtökön a Ficsak is arra hívta fel a figyelmet, hogy az energiaitalok extrém magas koffein- és cukortartalma komoly veszélyt jelenthet a fiatalabb generáció számára. Mint írták, továbbra is elkötelezettek amellett, hogy korlátozzák a termékekhez való hozzáférést,
például azáltal, hogy kizárólag dohányboltban lehessen ezeket értékesíteni.
Emlékeztettek, hogy az elmúlt években több sikeres kampányt is véghez vittek az egészséges táplálkozás és a tudatos szülői magatartás érdekében, beleértve az egészséges iskolai büfékért folytatott küzdelmet, így azt remélik, javaslatuk ezúttal is célba ér.
Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban nemrég a gyermekorvosok szövetsége is megfogalmazta álláspontját.