Krausz Ferenc kutatóközpontjában járt a kormányszóvivő
Szentkirályi Alexandra kiemelte, a héten közel harminc éve nem látott kettős sikert értek el magyar kutatók, akik közül Krausz Ferencet megosztott fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.
Mint fogalmazott, „a professzor úr munkássága és embersége is példamutató lehet mindannyiunk számára: Mórról Budapesten keresztül is el lehet jutni a legnagyobbak közé. Más szavak eszünkbe se juthatnak, mint a köszönet és a büszkeség”.
Vastag László, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ, a CMF Hungary ügyvezetője a kormányszóvivőnek elmondta, hogy a díjkiosztót online nézték munkatársaival, és, ahogy fogalmazott, a bejelentéskor „felrobbant az iroda”. Hozzátette, azonnal felhívta Krausz Ferencet, akivel akkor csak mintegy fél percet tudott beszélni.
Az ügyvezető a kormányszóvivőnek megmutatta Krausz Ferenc irodáját is, és elmondta, hogy havi egy, másfél hetet itthon tartózkodik. Szentkirályi Alexandra megjegyezte, hogy a professzor Magyarországon végezte az alapképzését, és itt szerzett két diplomát.
Vastag László kiemelte, hogy Krausz Ferenc nagyon szereti Magyarországot, és szívesen tölti idejét itthon. Hozzátette, 2019-ben született döntés arról, hogy a Krausz professzor által vezetett Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központot végig kell vinni, ezt két kormányhatározat is megerősítette, a projektet a kormány 2019 óta 20,6 milliárd forinttal támogatta.