A beszerzési tilalom miatt szünetelnek az állami örökbefogadó tanfolyamok
További Belföld cikkek
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
- „Ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba”
- Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
- Felkavaró videó: a zebrán ütötték el az anyukát és két gyermekét Fonyódon
Az elmúlt napokban több leendő szülő kapott üzenetet arról, hogy a Belügyminisztérium által elrendelt beszerzési tilalom miatt szünetelnek az állami örökbefogadó tanfolyamok.
Tisztelt Kérelmező! Tájékoztatom, hogy tekintettel a BM által elrendelt beszerzési tilalomra – mely a képzésekre is vonatkozik – 2023. október napjától az örökbe fogadni szándékozó személyek tanfolyamát sem tudjuk megtartani
– olvasható az üzenetben.
A hvg.hu információi szerint a levélben szereplő beszerzési tilalomra hivatkozva ideiglenesen az egész országban leállították az állami örökbefogadó tanfolyamokat, és egyelőre azt sem tudni, hogy a felfüggesztés meddig tart. Úgy vélik, hogy ennek oka a rendelkezésre álló keret elfogyása lehet.
Mint emlékezetes, az Országgyűlés két éve döntött úgy, hogy eltörli a leendő szülők felkészítését szolgáló tanfolyam elvégzésének kötelezettségét. A kormány akkoriban több más olyan változást jelentett be, amelyekkel rövidülhet a gyermekek örökbe fogadásához szükséges idő, azonban a kötelező tanfolyam eltörlése kivétel volt.
A lap úgy tudja, hogy a tanfolyamok szüneteltetéséről szóló üzenetet azok kapták meg, akik a területi szakszolgálatokhoz jelentkeztek, állami szerv lévén ugyanis érinti őket a Belügyminisztériumnál elrendelt képzési tilalom. Ezt az értesülést több, a területen dolgozó szakember is megerősítette, és a változásokról a szociális szférában dolgozók is kaptak levelet.
Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálatot (OKGY) azt közölte, hogy az október hónaptól kezdődő, örökbefogadásra felkészítő tanfolyamok megszervezése folyamatban van.
Frissítés
A Belügyminisztérium közleményben reagált a hírre, amit változtatás nélkül közlünk.
Nincs változás az örökbefogadói képzések szervezésében. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat, mint az örökbefogadói képzések megszervezéséért felelős szerv 2023. szeptember 28-án téves tájékoztatást adott a területi igazgatóságai számára a képzések lebonyolításával kapcsolatban, melyet 2023. október 5-én visszavont. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat az örökbefogadási képzéseket változatlanul megszervezi. A téves tartalmú tájékoztatás miatt a személyes felelősségre vonás megtörtént
– írták.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
tegnap, 20:48
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
tegnap, 20:16
- Címlapon
Itt a terv: 120 európai vadászgép védhetné Ukrajna légterét az orosz támadásoktól
tegnap, 05:58
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra
Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.
február 28., 14:39
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
tegnap, 17:58