Kirúgta a Corvinus az oktatót, aki vizsgálatokat kért a kivételezett diák ügyében
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Mint megírtuk, idén év elején etikai eljárás indult a Budapesti Corvinus Egyetem két munkatársa ellen, mivel kiderült, hogy a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát, miközben a tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet.
Ádám Zoltán akkor az egyetem szakszervezeti tagjainak zárt csoportjában írt az esetről, amelyben arra is kitért, hogy a hallgató családja „a sajtóban elérhető, nyilvános információk szerint érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik”, és a szülők személyesen és e-mailben is megpróbáltak nyomást gyakorolni és közbenjárni az egyetem vezetőinél, hogy a gyerekük kaphasson még egy lehetőséget.
Az etikai eljárással összefüggésben az egyetem szabálytalansági eljárást is indított, amelynek lezárultával azonnal hatállyal elbocsátották az oktatót. Az egyetem Telexnek adott válasza szerint a döntésüket egyebek mellett az indokolta, hogy ezen eljárás alatt Ádám Zoltán nem működött együtt és nem küldött át bizonyos e-maileket. Az oktató szerint azonban ő végig együttműködő volt. A hvg.hu-nak elmondta,
Annyiban ért váratlanul a kirúgásom, hogy a közvetlen főnököm, Major Klára intézetvezető, aki aláírta a felmondólevelemet, és akit a felmondólevél szerint október 11-én értesítettek az állítólagos kötelezettségszegéseimről, azzal hívott be október 24-re az irodájába, hogy szeretné velem közölni az úgynevezett szabálytalansági eljárás eredményét. Ehhez képest az irodájában, amikor beléptem, ott ült Szabó Lajos megbízott rektor és Csenterics Zsuzsa HR-vezető, akik közölték velem, hogy az egyetemvezetés az azonnali elbocsátásomról döntött. Ezt méltatlan eljárásnak tartom mindhármuk részéről.
Ádám Zoltán azt feltételezi, hogy az elbocsátásáról szóló döntés kommunikálásával megvárták a szabálytalansági eljárás végét, hogy azután a kettőt összekapcsolhassák az egyetemi kommunikációban.
„Nem mintha ez a szememben javítaná az egyetemvezetés rekordját: meglep, hogy ennél jobbat nem tudtak kitalálni, de az nem, hogy meg akartak tőlem szabadulni” – tette hozzá a lapnak.
Azt tervezi, hogy munkaügyi pert indít a Corvinus ellen, mert mint mondta, azt szeretné, ha a kollégái és mások is látnák, hogy nem hátrál meg az egyetemvezetés gátlástalan repressziójával szemben.