Recept nélkül, felárért cserébe adták el a gyógyszereket egy patikában
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, illetve közreműködésével folytat nyomozást vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak át recept nélkül vényköteles gyógyszereket, anyagi ellenszolgáltatásért.
A nyomozás adatai szerint a két közvetítő közül – akik megszervezték a készítmények átadását – az egyik vásárolt is. A rendőrségi közlemény szerint a patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket.
Ezek a gyógyszerek többek között potencianövelők, fájdalomcsillapítók, injekciók, valamint különféle betegségek kezelésére szolgáló szerek voltak.
A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították a BRFK Gyorskocsi utcai objektumába, majd a 11 gyanúsítottat vesztegetés bűntett gyanúja miatt kihallgatták. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.