Esőt hoz magával a hidegfront a jövő héten
További Belföld cikkek
Hétfőn reggel, kora délelőtt az északi völgyekben is kitisztul az idő, felszakad a felhőzet, és általában fátyolfelhős időre lehet számítani sok napsütéssel, csapadék nélkül. Délelőtt nyugat felől kis eséllyel vastagabb felhőtömbök sodródhatnak az ország fölé, amelyekből gyenge csapadék hullása nem zárható ki. A déli, délnyugati szelet nagy területen kísérik élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 24 fok között alakul, de az északi völgyekben pár fokkal alacsonyabb érték is lehet.
Kedden egy hidegfront hatására nyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Sokfelé lesz élénk, erős a déli, majd az északnyugatira forduló szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra általában 12 és 18 fok közé hűl a levegő, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 17 és 25 fok között várható.
Mindenszentek napján, szerdán reggelre mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, napközben alapvetően napos idő várható, főként az ország északkeleti felén gomolyfelhőkkel, ekkor már csak északkeleten lehet egy-egy zápor. Késő délutántól délnyugat felől összefüggő fátyolfelhőzet érkezik. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet, amely a nap második felében fokozatosan délire fordul, és mérséklődik.
A minimum-hőmérséklet 4 és 11, a csúcsérték 14 és 20 fok között alakul. Arról, hogy mire lehet számítani a temetőkben Budapesten, itt írtunk részletesebben.
Csütörtök hajnalban főként északon, északkeleten képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagyobb része feloszlik, ezt követően délnyugatról északkelet felé haladó, változó vastagságú felhőtömbök zavarják, szűrik a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű.
A délkeleti, déli szél az északkeleti tájak kivételével nagy területen megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A minimum jobbára 4 és 10 fok között valószínű, ugyanakkor a kevésbé felhős, hidegre érzékeny területeken fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet. Kora délutánra döntően 15 és 21 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.
Pénteken nyugat felől egyre nagyobb területen befelhősödik az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiség is hullhat. A kiterjedt felhő- és csapadékzóna a délkeleti, keleti tájakat éri el legkésőbb, arrafelé van nagyobb esély némi napsütésre. Sokfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések a déli, délkeleti szelet.
Hajnalban 3-14 fokig hűl a levegő, északkeleten lesz a hidegebb. A csúcshőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.
Szombaton szakadozottabbá válhat a felhőzet, van esély hosszabb napos időszakokra is. Ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, napközben már kevesebb helyen eshet. A délies irányú szél helyenként nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hajnali 6-14 fokról várhatóan 12 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás, ismét többfelé valószínű eső, zápor. A délies irányú szelet továbbra is több helyen kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 5-13, délután 11-19 fok valószínű.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni
Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.
március 2., 15:51