Szolnoknál és Zalában is halálos baleset történt
Két ember meghalt, és többen megsérültek kedden Szolnoknál, a 4-es főút és a Tölgy utca kereszteződésénél 12 óra körül történt közlekedési balesetben – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint egy személygépkocsi a szolnoki Tölgy utcából a 4-es főútra kívánt kikanyarodni, a manőver közben elé kanyarodott a neki jobbról, a védett úton Budapest felől Debrecen irányába közlekedő gépkocsinak, és összeütköztek.
A baleset következtében a védett úton közlekedő gépkocsi vezetője és két utasa könnyű, valamint egy utasa súlyos sérülést szenvedett, míg a kanyarodó gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette – közölte a rendőrség. A baleset helyszínelését a rendőrök befejezték, az érintett útszakasz teljes szélességben járható – tájékoztattak.
A Zala vármegyei Alsónemesapáti közelében történt balesetben három ember meghalt a 76-os főút 48-as kilométerszelvényében – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Sznopek Veronika tájékoztatása szerint két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.
Az egyik autóban egy 17 éves zalaegerszegi lány és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette.
A másik autóban egy házaspár utazott, a 70 éves nő meghalt, férjét – feltehetőleg könnyű sérülésekkel – kórházba vitték. A helyszínelést a rendőrök befejezték, az érintett útszakasz teljes szélességben járható – tette hozzá a szóvivő.