Kocsmahangulat a Parlamentben – alig volt konszenzus a Népjóléti bizottság ülésén
További Belföld cikkek
A Népjóléti bizottság október 31-i ülésének első napirendi pontja a kórházak higiéniai állapota lett volna, amiről a Belügyminisztérium képviselőit is meg akarták hallgatni ismét, de a kormánypárti képviselők szavazataival levették a beszámolót a napirendről, ugyanis szerintük ez politikai hisztériakeltés.
Pintér Sándor nem jelent meg, de Takács Péter elmondta, mit gondol a patkányokról, poloskákról
Az egészségügyi államtitkár a Népjóléti Bizottság ülésén válaszolt az Index kérdéseire.
Részrehajlással vádolták az elnököt
A bizottság elnöke, a DK-s Varga Zoltán szerint a kormánypárti képviselők a szőnyeg alá akarják söpörni az ügyet, pedig a kórházi fertőzések magyarok ezreit, tízezreit érintik, aggasztó, hogy egyes intézményekben ágyi poloskák és patkányok fordulnak elő.
„Ezért előbb-utóbb darabra mindenkinek felelni kell, ne higgyék azt, hogy önöket majd a VIP-kórházakban el fogja kerülni a fertőzés” – vetette oda a bizottság fideszes tagjainak. Amire Kovács Sándor kormánypárti képviselő indulatosan a következőkkel reagált: „A Népjóléti bizottság elnökének feladata, hogy részrehajlás nélkül nyilatkozzon a témában”. Parázs vita alakult ki, amit Varga Zoltán azzal zárt le, hogy nem engedi, hogy kocsmahangulat alakuljon ki az ülésen.

A zárszámadást elfogadták
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára ismertette: a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat az Alaptörvény 36. cikkelyében szerepeltek szerint került benyújtásra. Az Állami Számvevőszék pedig elkészítette nyilvános dokumentumát az elszámolás végrehajtásáról.
Komáromi Zoltán elmondta: korábban még csak a politika iránt érdeklődő háziorvosként sem értette, hogy viszonylag fix számok ismerete nélkül miért kell költségvetést elfogadni. „A Covid-járvány közepén ez illúzió volt mind jogilag, mind számokban, a zárszámadást látva nem sokat tévedtem” – húzta alá. A DK-s politikus szerint ez a büdzsé már az év elején, a választási pénzosztással felborult. A családok szja-mentességét és a 13. nyugdíj kifizetését említette, illetve hogy „a 2022-es évben vágtató infláció vette kezdetét, amit minden állampolgár megérez”. A bizottság alelnökének véleménye szerint egy megalapozatlan költségvetés áldozatai lettünk. Ennek egyik következménye, hogy
míg tavaly év végén 62 milliárd forint volt a kórházak adóssága, idén szeptemberre már elérte a 108 milliárd forintot.
Rámutatott: az egészségügyi költségvetésből tisztán látszik, hogy ez rossz gyakorlat. „A beszállítók eleve belekalkulálják azokat a veszteségeket, amit a 8-12 hónapos utólagos térítés jelent” − fűzte hozzá.
Az államtitkár erre úgy reagált, hogy vannak előre nem látható események, mint például a 2022-ben kitört háború, a szankciók, az energiaárak a világ többi országának költségvetésén is nyomot hagytak. „Éppen ezért más országoknál sincs nagyobb eltérés a költségvetési terv és a megvalósulás között” – indokolta. Elmondta, hogy az Állami Számvevőszék mellett az Eurostat felé is be kellett nyújtani a dokumentumokat. „Az uniós és a magyar hivatal honlapján közzétett számok megegyeznek, ebből látszik, hogy hiteles adatokról van szó” – húzta alá. A kórházak adósságáról szólva megemlítette, hogy ezt a megemelkedett rezsiárak is növelték. De tavaly is kiegyenlítették az állami ellátórendszer tartozásait, amit ezután is rendre megtérítenek.
Szabó Tímea különösnek találta eredményként feltüntetni azt, hogy az állam kifizeti a közkórházak megemelkedett rezsijét, mivel ez a kormány alapfeladatai közé tartozik. A képviselő szerint érthetetlen, hogy miért hivatkozik a magyar kormány mindig a háborúra, amikor az infláció szóba kerül, ami Magyarországon 12,2 százalék volt, miközben Ukrajnában 7,1. „Ezek szerint a háború minket jobban sújtott volna?” – intézte a kérdést az államtitkárhoz.
Banai Péter Benő azzal válaszolt, hogy a képviselő asszony rossz számokat idéz, ez 2022-es adatsor, az idei számok már kedvezőbbek. A Párbeszéd politikusa az inflációról szólva kiemelte: csak meg kell nézni, hogy Bukarestben, Bécsben vagy Varsóban feleannyi egy kiló kenyér, mint Magyarországon. Az államtitkár elismerte, hogy az élelmiszerárak ugyan kiugróan magasak itthon, de a lakosság az unióban a legalacsonyabb gázárat fizeti, villanyban pedig a második legalacsonyabb összeget. Az államtitkár elmondta, hogy az egészségügyi béremelések kifizetése is megterhelte a költségvetést.
Az elhangzottakat követően Varga Zoltán, a bizottság elnöke ismét felhívta a figyelmet, hogy az ellenvéleményeket higgadtan fogadják és tárgyalják meg az ülés résztvevői. A vita lezárásaként a bizottság tagjai szavazata alapján a törvényjavaslat megfelel a Határozati Házszabály 44–45. paragrafusának.

Vita az otthon ápolásról
Az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló, az LMP által előterjesztett határozati javaslatról Kanász-Nagy Máté beszélt. „Ez tulajdonképpen pontosan megegyezik a Fidesz több mint 19 évvel ezelőtti határozati javaslatával, ugyanis 2004-ben még ők is úgy gondolták, hogy az otthoni ápolási díj összegét a mindenkori minimálbérhez kell igazítani. A helyzet azóta sem változott, hisz ez az összeg még mindig méltatlanul alacsony” – kezdte a képviselő.
Az alapszintű ápolási összeg 45 600 forint, az emelt összegű 68 500 forint, a kiemelt összegű pedig 82 200 forint. A politikus rámutatott: ha a bruttó 232 ezer forintos minimálbérhez viszonyítunk, akkor a legnagyobb otthon ápolási díj ennek a harmadát jelenti. „Továbbra is úgy tartjuk, az otthon ápolás egy munka, ezért legalább a minimálbér illetményét kellene kifizetnie a magyar államnak” – hangsúlyozta.
Kovács Sándor, a bizottság alelnöke erre úgy válaszolt, hogy a 2004-es Fidesz-javaslat kidolgozottabb volt. Kanász-Nagy Máté ehhez hozzáfűzte, hogy szinte csak a dátumokat és az előterjesztők nevét változtatták meg. Az alelnök elmondta, hogy annak idején végül a mindenkori minimálnyugdíjhoz kötötték az egyfajta otthon ápolási díjat.
„Az ápolt állapota, gondozási szükséglete és ápolójával való rokoni kapcsolata szerint érdemesebb lenne ezeket az összegeket meghatározni” – egészíttette ki Kovács Sándor, aki megjegyezte, hogy a gyod közterhe csak 10 százalék, miközben a minimálbéré 33,5 százalék. „Ha ezt megnézzük, lehet, hogy magasabb összeget is kap az ápoló az ellátottja után” – húzta alá, hozzátéve: a 2010-es 28 500 forinthoz képest elértük a kiemelt ápolási díjnál a 87 130 forintot, a többgyermekesek ápolása esetén a gyodnál a 348 ezer forintot. Az alelnök végül azzal utasította vissza a javaslatot, hogy kidolgozatlan, és a gondozott ápolási szükségletét nem veszi figyelembe. Az LMP-s politikus indítványozta, hogy a védőnőkhöz hasonlóan az otthoni ápolásnak is legyen kijelölt napja. Kovács Sándor elmondta, Kossuth Zsuzsanna születésnapja, február 19. a magyar ápolók napja, amelynek megünneplésekor nem tesznek különbséget abban, hogy ez otthon vagy intézményben történik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
tegnap, 21:24
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
tegnap, 11:43
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
tegnap, 10:29
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
tegnap, 09:21
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56