Megkapták VV Fanni spórolt pénzének egy részét a szülei
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Hat év után kapta meg Novozánszki Fanni (VV Fanni) pénzének jelentős részét édesanyja. A Való Világ korábbi szereplője még meggyilkolása előtt vette ki a bankból mintegy 5 millió forint értékű spórolt pénzét, amit aztán bérelt lakásában rejtett el.
A Blikk cikke szerint az egykori villalakó gyilkosa, B. László korábban hiába kutatott a főváros XIII. kerületében lévő ingatlanban, végül nem találta meg az összeget.
Mivel a pénz a nyomozás kezdeti szakaszában került elő, azt a rendőrség a szabályok szerint bűnjelként lefoglalta. A tárgyalás végén a bírónő aztán úgy döntött, hogy a pénz Novozánszki Fanni szüleit illeti meg.
Hosszabb várakozás után a múlt hét pénteken a gyászoló szülők megkapták a pénz egy részét. Pontosabban azt, ami forintban volt. A svájci frankot akkor utalják majd át nekik, ha nyitnak egy ehhez szükséges számlát. Hiába van szó több millió forintról, Katalin és a férje egyetlen pillanatig sem örültek, hiszen mindenüket odaadnák, ha lányukat még egyszer magukhoz ölelhetnék
– közölte a Blikk-kel Lichy József, a család jogi képviselője.
Azonban nem ez az egyetlen fordulat, mivel a család Novozánszki Fanni autóját is megkapta, használni viszont nem tudják. Ennek oka, hogy a forgalmi engedély abban a retikülben volt, amit a lány gyilkosa eltüntetett, okmány nélkül ugyanakkor a kocsi használhatatlan.
Új forgalmit jelenleg csak Fanni nevére lehetne kiállítani, hiszen a halottá nyilvánítása hivatalosan még nem történt meg. Amennyiben egy polgári peres eljárásban ez megtörténik és kiállítják a halotti anyakönyvi kivonatot, akkor a közjegyző kiadja Fanni értékeit a családjának. Ekkor tudnak majd Katalinék új forgalmi engedélyt csináltatni
– tette hozzá az ügyvéd.
Novozánszki Fanni, vagy ismertebb nevén VV Fanni ügye 2017-ig nyúlik vissza, amikor egy B. László nevű férfi ismerősén keresztül megtudta, hogy a korábbi valóságshow-szereplő lakásán jelentősebb mennyiségű készpénzt tart, amit plasztikai műtétre tett félre. A férfi erőszakkal próbálta meg megszerezni a nő pénzét, és a támadás következtében Novozánszki Fanni a helyszínen meghalt.
A vádlott másodfokon 20 év börtönbüntetést kapott, az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek, de feltételesen tíz év múlva szabadulhatna.