Itt a top 10-es lista: ezek a legnépszerűbb települések a csokosok körében, ha ingatlanvásárlásról van szó
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
„Az idei harmadik negyedévben 30-40 százalékkal többen érdeklődtek a csokos konstrukciók iránt, tehát a támogatásra jogosult családok egy része az év végén lejáró határidő miatt lépett. A csok iránt is érdeklődők kétharmada ház vásárlásában gondolkodik, 35 százalékuk lakást szeretne. A fővárosi kerületeket választaná 40 százalékuk, a vármegyeszékhelyek aránya 13 százalékos, a kisebb városoké pedig 27 százalékot tett ki” – ismertette az adatokat Korponai Levente, a money.hu vezetője.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ezt azzal egészítette ki, hogy a csokkal is számoló vevők érdeklődéseinek
- 44 százaléka 61–100 négyzetméteres lakóingatlanra,
- közel 19 százaléka 100–140 négyzetméteres,
- bő 7 százaléka pedig 140–200 négyzetméteres otthonra érkezik.
Ezeken a településeken hajrázhatnak a csokos vevők
Az ingatlan.com a legfrissebb adatok alapján megnézte, hogy a gyermeket nevelő, de újabb gyermekvállalást nem tervező és a csok iránt érdeklődő családok mely települések iránt érdeklődnek leginkább, és ott mennyibe kerülnek a támogatásnak megfelelő, maximum 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak.
Az érintettek Budapest III. és XVII. kerületét favorizálnák. Előbbi városrészben a lakások átlagos négyzetméterára 952 ezer forint, a házaké pedig 1,17 millió forint, utóbbiban 736 ezer és 802 ezer forinttal lehet számolni. A harmadik legnépszerűbb település Pécs, ahol a házak esetében 496 ezer, a lakásoknál 622 ezer forint az ár. A top 10-ben szerepel még Kecskemét 589 ezer és 602 ezer forintos összeggel.
Itt keresnek eladó ingatlanokat a csok pluszra is jogosultak
A gyermekvállalást tervező és állami támogatás iránt érdeklődő párok táborában Debrecen áll az első helyen, a vármegyeszékhelyen az eladó házak átlagos négyzetméterára 687 ezer forint, míg a lakásoké 767 forintot tesz ki. Szintén népszerű a főváros XVII. és XI. kerülete, utóbbiban 1,14 millió forint a házak négyzetméterára, a lakásokat pedig 1,07 millióért kínálják eladásra.
A csok plusz potenciális igénylői a fenti helyszíneken kívül leginkább budapesti kerületek iránt érdeklődnek otthonteremtés céljából, a top 10-es listán Debrecenen kívül csak Érd kapott helyet nem fővárosi helyszínként. A gyermeket tervező és állami támogatás iránt is érdeklődő vevők legnépszerűbb lokációi Budapest és Pest vármegye után Hajdú-Bihar, Fejér és Győr-Moson-Sopron vármegyék voltak 2023-ban.