Rákkeltő anyagokat találtak a Dunában, drámai mértékű szennyezés történhetett

2023.11.09. 14:58
Rákkeltő arzént és benzolt, mérgező policiklusos aromás szénhidrogéneket (PAH-okat) talált a Greenpeace a határértékeket jelentősen, akár százszorosan, ezerszeresen is meghaladó mértékben a volt Óbudai Gázgyár melletti Duna-parton vett mintákban – írja az Economx.

A zöldszervezet október közepén vizsgálta a helyszínen a talajból kicsorgó víz és a part menti iszap minőségét. A Greenpeace szerint az eredmények fényében teljes mértékben elfogadhatatlan a kármentesítés további halogatása – összegezte az Economx.

A szervezet követeli a Duna folyamatos további szennyezésének befejezését, mert ez az ország egyik fő ivóvízbázisa.

A szakértőik október derekán az alacsony vízálláskor előtűnő szennyezésből vettek mintákat a már nem működő Gázgyár területe melletti Duna-parton a kiszivárgó, bűzös, olajos folyadékból és a part iszapjából. A lap emlékeztetett arra, hogy a lerakott veszélyes hulladék évtizedek óta szennyezi a talajvizet, a talajt, alacsony vízálláskor pedig a Dunát és a vízpart levegőjét.

Már korábban is vizsgálták

A Greenpeace öt évvel korábbi mérése után egy még kiterjedtebb vizsgálattal mérte fel a szennyezettséget. A fém és egyes jellemző szerves anyagok vizsgálata mellett cianidokat és fenolokat is kerestek a területen. Az idei ősszel a talajból kiszivárgó vízből és a vízparti iszapból vett 2-2 minta vizsgálata az alábbi szennyezettségeket mutatta.

  • Rákkeltő benzol: 19,4 µg/l – a legmagasabb mért koncentráció a kicsorgó vízben, míg a talajvízre megadott határérték 1 µg.
  • A polciklusos aromás szénhidrogének, PAH-ok: teljes koncentrációjuk 130,42, illetve 517,93 µg volt literenként, ami több mint kétszázötvenszerese a talajvízre megengedett 2 µg/l-es határértéknek.

Egyes PAH-ok esetében még jelentősebb volt a határérték-túllépés:

  • Az acenaftén koncentrációja az egyik mintában 2160-szorosan, míg a másik mintában 8580-szorosan haladta meg a talajvízre megadott határértéket.
  • A kiemelten mérgező acenaftilén és fluorén PAH-ok esetén több százszoros volt a felszín alatti vizekre megadott határértékhez képest mért érték. Az egyik üledékminta is jelentős PAH- és naftalinszennyezettséget mutatott, az egyik mintában a határérték közel húszszorosát mutatták ki. 

Egészségkárosító naftalinok: mindkét vízmintában jelentősen meghaladta a naftalinoknál a felszín alatti vízre megadott 2 µg/l-t és a felszíni vizekre megengedett éves 2,4 µg/l értékeket a mért 167,62 µg/l-es, illetve 407.48  µg/l-es mért érték.

A naftalin „valószínűleg emberi rákkeltő” besorolású.

A rákkeltő arzén koncentrációja az egyik talajvízből kifolyó mintában 51,8 µg/l, míg a másikban 21,4, melyek ugyancsak többszörösen lépik túl a talajvízre megadott 10 µg/l-t, és a felszíni vizekre megengedett 20 µg/l-t. Az egyik iszapmintában a cink koncentrációja kismértékben haladta meg a talajokra megadott határértéket.

Idegrendszerre káros xilolok: mindkét kicsurgó vízmintában magasabb volt a mért érték, mint a talajvízre megadott 20 µg/l határérték: 81µg/l illetve 152 µg/l volt. Egyéb alkilbenzolok 20 µg/l helyett 52 µg/l, illetve 188 µg/l. Az egyik iszapmintában is határérték feletti xilol- és egyéb alkilbenzol-koncentrációt talált a Greenpeace vizsgálata – összegezte a gazdasági portál.

„A súlyos szennyezést bizonyító vizsgálati eredményekről értesítjük a környezetvédelmi és vízügyi hatóságokat és az illetékes minisztériumokat, továbbá kérjük ezen szervek mielőbbi intézkedését a szennyezés megszüntetése érdekében. Tájékoztattuk a Fővárosi Vízműveket, valamint a kerületi önkormányzatot is a vízpart és a vízbázis szennyeződéséről” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.