Jön az ápolói béremelés, zajlanak az egyeztetések

2023.11.10. 18:03
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-t.

A tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal. Jövő év márciusában újabb emelés következik. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviselőivel is megkezdte az egyeztetéseket – közölte a Belügyminisztérium, hozzátéve, hogy az érdekvédelmi szervezetek véleményét a részletszabályok megalkotása során is kikérik.

Álláspontjuk szerint az eltelt időszak egyértelműen meghaladta a közalkalmazotti bértáblán alapuló és azt továbbvivő kategóriarendszert az egészségügyi ellátórendszer vonatkozásában. A tájékoztatás alapján a Belügyminisztérium a jelenleg – képesítésen, szakmai előmenetelen alapuló – állandó összegeket tartalmazó illetménytábla helyett sávos rendszerű illetményrendszer kialakítását szorgalmazza és a pótlékok beépülnének a sávos kialakítású alapbérbe.

Öt kategória lehet

A tervezet a jelenlegi tíz kategória helyett öt kategória bevezetését tartalmazza. Az adott kategóriába besorolt szakdolgozó béréről a munkavállaló és a kórház állapodhat meg az adott sávon belül – részletezte minisztérium, kiemelve, hogy a kategóriák számának optimalizálásával az egészségügyben dolgozók és egészségügyi szakdolgozók számára egy egyszerűbb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb rendszer létrehozása a cél.

A bértámogatásra igényelhető összeg a továbbiakban is megmarad – jegyezték meg a közleményben, hozzátéve: A kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban történt”. Mint írták, az egészségügyi szakdolgozók bére 2010 és 2023 január között több mint háromszorosára emelkedett az ukrajnai háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére.

Az első ütemben, 2023. július 1-jétől egységesen 18 százalékkal emelkedett az alapbér a bértábla módosításával. A béremelésre az idén 50 milliárd forint – ebből az ápolók részére 41,5 milliárd forint – áll rendelkezésre. A béremelés első lépésének köszönhetően 2023-ban a szakdolgozói-orvosi alapbér aránya átlagosan 30,8 százalékra emelkedett – mutatott rá a tárca.

A második ütem 2024 márciusában valósul meg, ezzel a lépéssel az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.

A béremelés fedezete a vonatkozó kormányhatározatban foglalt bérarány megteremtéséhez rendelkezésre áll.

„Bízunk abban, hogy az eddigi bérintézkedések bizonyítják a kormány elkötelezettségét az egészségügyi szakdolgozók munkájának méltó elismerése mellett" – fogalmazott Belügyminisztérium, jelezve, a részletszabályok kidolgozása során továbbra is számítanak az MSZ EDDSZ és a MÖSZ aktív részvételére.