Megindult a lavina a karácsonyi boltzárkérdésben
Mit arról korábban az Indexen is írtunk, a Lidl bezárja mind a 200 üzletét december 24-én annak érdekében, hogy a bolti dolgozók is családjukkal ünnepelhessenek karácsonykor. Az üzletlánc igazgatója fontosnak véli a példamutatást és azt, hogy erősítsék Magyarország alapértékeit.
A Jobbik kapott az alkalmon, és indítványában azt sürgette, legyen pihenőnap szenteste napja is.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete kifejezetten üdvözölte ezt a kezdeményezést, mivel már többször is lépéseket tettek ebbe az irányba ők is, eddig sikertelenül – írja az ATV.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is helyeselte a párbeszédet, azonban úgy vélték,
az adminisztratív szigorítást el kell utasítaniuk, mivel a zárva tartás gyengítené a gazdaságot.
December 24-e pihenőnappá nyilvánítása több párt programjában is szerepel, a Jobbik is immár ötödik alkalommal nyújtja be képviselői indítványát hétfőn.