Ezekkel a nevekkel vág neki a jövő évi EP-választásnak a Momentum

PAP 3502 (1)
2023.11.12. 21:57
A vasárnap tartott küldöttgyűlésen döntés született a Momentum teljes EP-listájáról, erről Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke számolt be a sajtótájékoztatón.

„Ahogy 2019-ben, úgy most is önálló listával indulunk az EP-választásokon. Mert ahogy 2019-ben, úgy 2024-ben is ezt szeretnék a választók, a választóink” – kezdte Gelencsér, és kiemelte, hogy jó döntés volt 2019-ben a Momentumra szavazni, hiszen a párt két EP-képviselője megmutatta, hogy az EP nem egy sóhivatal, nem egy nyugdíjasház vagy éppen büntetőtelep, és kiderült, hogy az EP az egyik legfontosabb terep arra, hogy megakadályozzuk Magyarország tönkretételét.

Az első két helyen – ahogyan eddig is tudni lehetett – a párt jelenlegi EP-képviselői, Donáth Anna és Cseh Katalin szerepelnek. Őket az alábbi személyek követik az első 10 helyen:

  • Deli Tamás Győző (2017-ben lépett be a Momentumba, volt a párt keszthelyi és Zala megyei elnöke, jelenleg országos küldött)
  • Vajda Viktória (a Momentum gödi önkormányzati képviselője)
  • Berg Dániel (II. kerületi alpolgármester)

Az EP-lista további helyezettjei:

  • Farkas Benedek
  • Bedő Erik
  • Nemes Balázs
  • Urfi Máté
  • Takács Levente

A teljes, a küldöttgyűlés által megszavazott listán szerepel még sorrendben: Hornyák Evelin, Kádár Barnabás, Benza Málna, Szilvási Mátyás, Nagy Zsuzsanna, Hulse Alexandra, Sajószegi Péter, Szarvas Koppány Bendegúz, Juhász György, Horváth András Csaba, Baranyi Gábor, Kele János, Bedő Dávid, Hajnal Miklós, Ilyés Márton, Kerpel-Fronius Gábor, Lőcsei Lajos, Orosz Anna, Paróczai Anikó, Sebők Éva, Tompos Márton, Tóth Endre és Gelencsér Ferenc.

Ingujj feltűr, vár minket a munka és a kampány

– zárta Gelencsér Ferenc, majd lezárta a Momentum küldöttgyűlését.

(Borítókép: Donáth Anna. Fotó: Papajcsik Péter / Index)