DK: Az egykori Óbudai Gázgyárból súlyosan szennyező, mérgező anyagok folynak a Dunába

2023.11.19. 06:57
Azonnal meg kell kezdeni az egykori Óbudai Gázgyár szennyezett területének megtisztítását, amely a budapesti ivóvízbázist is veszélyeztetheti – mondta a DK környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere szombaton tartott online sajtótájékoztatóján.

Kocsis-Cake Olivio közölte, az egykori gyárterületről súlyosan szennyező, mérgező anyagok folynak a Dunába. A Greenpeace a helyszínen vett mintákból kimutatta, hogy egészségre káros, rákkeltő anyagok folynak a Dunába nap mint nap.

Noha a mérgező anyagok mennyisége százszorosan, esetenként ezerszeresen is meghaladja az egészségügyi határértéket, az Orbán-kormány 13 éve nem lép, pedig ez a szennyezés súlyosan veszélyeztetheti a budapesti ivóvízbázist is – hangsúlyozta a politikus.

„A felelősség egyedül az Orbán-kormányt terheli azért, hogy az ügyben nem lépett. Az egykori gyárterület állami hatáskörbe tartozó cég tulajdona, de a kármentesítés határidejét folyamatosan tologatják, a legutóbb megállapított időpont 2026 áprilisa” – tudatta Kocsis-Cake Olivio.

Az árnyékormány programjában szerepel egy állami kártérítési alap létrehozása – mondta.