Önkénteseket keres a Bátor Tábor Suliprogramja
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Ahogyan azt az Index a közelmúltban egy nagyobb riportban is bemutatta: húsz évvel az indulás után a Bátor Tábor hatása egyre messzebb ér, hiszen már nemcsak a tábor kapuin belül nyújt sorsfordító élményeket a súlyos, krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családtagjaiknak, hanem a kórházi gyógyulást és az iskolai visszailleszkedést is segíti.
A Suliprogramban kifejezetten azoknak a gyerekeknek nyújtanak segítséget, akik kórházi kezelésük után mennének újra közösségbe. Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor Suliprogramjának szakmai vezetője szerint ez egy örömteli, ám nem kihívásoktól mentes folyamat.
A táborozóinktól gyakran halljuk, hogy az osztályközösségben a tévhitek vagy az információ hiánya miatt csúfolódás, kiközösítés éri őket. Ennek oka lehet a kezelések miatt kihullott haj, a gyógyszerek hatására megváltozott külső, vagy például az a félreértés, hogy a daganatos betegség fertőző lehet.
A Suliprogramban játékos formában oszlatják el az ilyen típusú tévhiteket, lebontják a vélt vagy valós falakat egészséges és beteg gyerek között, és segítenek egy barátságos osztályközösség kialakításában.
Egyre népszerűbb a program, új önkéntesekre van szükség
A Bátor Tábor önkénteseinek száma több mint 3000, a Suliprogram pedig jelenleg 52 önkéntessel működik, ám a foglakozások népszerűsége miatt további résztvevőkre is szükség van. Korábban csak a tábori önkéntesképzésben résztvevők jelentkezhettek, a Bátor Tábor idén ősszel viszont megnyitja a lehetőséget mások előtt is.
Az önkéntes munka során – végezzük azt bármilyen jó ügy érdekében – sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit mi áldoztunk az adott tevékenységre
– mondja Vargyas-Tóth Julianna, hozzátéve, hogy az önkéntesség új nézőpontokat, élethelyzeteket, perspektívákat kínál, és ez gyökeresen megváltoztathatja a gondolkodásmódunkat, a világlátásunkat. Nyitottabbá, rugalmasabbá és elfogadóbbá válhatunk, amellett, hogy átértékeljük a saját problémáinkat.
A Suliprogram alapvető részévé vált az életemnek, a munkahelyi beosztásomat is igyekszem eszerint alakítani
– mondta Lengyel Lea, a Suliprogram egyik önkéntese, aki kiemelte: „Ha igent mondtam egy programra, az szent, és semmi nem írhatja felül. Nagyon sokat ad minden foglakozás, látni azt változást, amit elérünk a gyereknél.”
A tábori önkéntesek jellemzően egyhetes turnusokon vesznek részt. A Suliprogram önkéntesei azonban csak két alkalommal találkoznak egy osztállyal. A részvétel időben tehát kevesebb elköteleződést igényel, hatásában viszont messzire ér.
A Suliprogramnak köszönhetően a gyerekek nyitottabbá válnak egymás felé, jobban az adott közösség tagjainak érzik magukat, és nő az önmagukba vetett hitük is.
„Aki szeretné megtapasztalni a gyerekekkel való munka örömét, a gyerekek elkötelezettségét, felelősségvállalását, és szeretne hatással lenni, azt várja a Bátor Tábor Suliprogram – az egyetlen feltétel a 20. betöltött életév” – fogalmaz az alapítvány közleményben.