- Belföld
- önkormányzati választás
- összefogás
- együttműködés
- ellenzék
- demokratikus koalíció
- mszp
- párbeszéd
Ilyen alapelvek mentén született az ellenzéki megállapodás
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Demokratikus Koalíció csütörtökön bejelentette, hogy választási megállapodást kötött az MSZP-vel és a Párbeszéddel.
- Az MSZP-vel kötött megállapodás az egész országban számos településre kiterjed. A szerződés többek között tartalmazza a két párthoz tartozó, hivatalban lévő polgármesterek újbóli indítását az egész országban. Emellett a jelenleg nem ellenzéki irányítású fővárosi kerületek és vidéki települések egész sorában döntöttek polgármesterjelöltek támogatásáról.
- Átfogó, országos megállapodás született a DK és a Párbeszéd között, a Párbeszéd Zöld Minimum programját is figyelembe véve. E megállapodás tartalmazza a szerződő felekhez tartozó hivatalban lévő polgármesterek és főpolgármester újbóli közös indítását a jövő évi választásokon az egész országban, valamint közös polgármesterjelöltek indítását számos, jelenleg nem ellenzéki vezetésű vidéki városban és fővárosi kerületben.
Lapunk információi szerint a megállapodásokat körülbelül 3-4 hónapig tartó tárgyalási időszak előzte meg.
Úgy értesültünk, hogy a Demokratikus Koalíció kétoldalú tárgyalásokat folytatott, külön egyeztettek valamennyi párttal. A megállapodások fő szabály szerint polgármesterjelöltekről szólnak, néhány kivételes esetben alpolgármester-jelöltet is belefoglaltak, de az egyéni képviselőjelölti szintig nem mentek le a felek.
Utóbbiakról a helyi pártszervezetek közötti tárgyalások dönthetnek.
Győztes csapaton ne változtass, kivéve...
A megállapodások egyik alapelve a „győztes csapaton ne változtass”, tehát szinte valamennyi helyen az inkumbens politikus támogatása mellett döntöttek, de akadnak kivételek:
- Egerben 2019-ben felsorakoztak Mirkóczki Ádám mögé az összefogás pártjai, a politikus meg is nyerte a polgármesterválasztást. A helyzet azóta változott, a Momentum bejelentette, hogy helyi szervezetük elnökét, Jánosi Zoltánt indítják polgármesterjelöltként. Októberben a Demokratikus Koalíció is előállt a saját polgármesterjelöltjével, Balázs Miklóssal.
- Szigetszentmiklóson 2019-ben Nagy János többpárti támogatással lett polgármester, azóta itt is borult az összefogás.
- Miskolcon ennél bonyolultabb a képlet, a 2019-ben győztes Veres Pált támogatja az MSZP és a Jobbik, viszont a DK és az LMP Hegedüs Andreát indítaná.
Úgy tudjuk, hogy a már bejelentett DK–MSZP-, valamint DK–Párbeszéd-megállapodások mellett a Demokratikus Koalíció és az LMP között zajló egyeztetések is jól haladnak.