Csak decemberben állhat helyre a fűtés a Szent János Kórház pszichiátriáján

2023.11.24. 11:16
Október óta nem tudják befűteni a Szent János Kórház pszichiátriai osztályát, így nem tudnak betegeket fogadni. További három osztályon is küzdöttek a fűtést érintő műszaki problémákkal, a belgyógyászaton például volt olyan orvos, aki kabátban dolgozott – a pszichiátria kivételével már minden osztályon sikerült orvosolni a problémát. A kényszerleállás miatt azonban kifestették az I. emeleti betegellátó helyiségeket.

Korábban beszámoltunk róla, hogy októberben a Szent János Kórház 1-es épületében, a belgyógyászaton napokig nem volt fűtés. Emiatt, valamint a rosszul záródó ablakok miatt rendkívül hideg volt az épületben. Később kiderült, hogy több osztályt is érintő problémáról van szó, ugyanis a fűtési rendszer hibásodott meg.

Az állapotok miatt a kórházban átszervezés is volt. Több osztályt is áthelyeztek, sőt a probléma is megoldódott már, de nem mindenhol, a pszichiátrián továbbra sem működik a fűtés, így a pszichiátriai fekvőbeteg-felvételt „a betegérdekeket szem előtt tartva” átmenetileg lemondták.

Új betegek felvétele pedig „csak a fűtési rendszer teljes helyreállítását követően lehetséges, amire reményeink szerint december első felében sor kerülhet”.

A kórház pszichiátriáján kezelt betegek egy részét hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradhattak ellátásra szorulók, ahol a radiátorok cseréje és a fűtés javítása már megtörtént.

Ezt most a kórház kommunikációs vezetője, Sebők-Tóth Kata is megerősítette a hvg.hu-nak. Azt írta, hogy azokat a betegeket, akiknek az állapota lehetővé tette, kezelőorvosuk javaslatára hazabocsátották, egyes betegeket pedig más osztályokra helyeztek át. Az intézményben lévő minden fekvőbeteg fűtött kórteremben van elhelyezve, hangsúlyozta.

Eközben pedig „a fűtésjavítás miatt kényszerű állásidőt kihasználva sor került az I. emeleti betegellátó helyiségek higiénés célú kifestésére”.