A Mi Hazánk javaslata szerint a közös főpolgármester-jelölt állításhoz nem kell közös lista

DSC 3404
2023.11.28. 17:45
A Mi Hazánk által benyújtott javaslat szerint a közös főpolgármester-jelölt állításához nem szükséges a közös lista, mert a listaállítás feltétele egy főpolgármester-jelölt vagy három kerületi polgármesterjelölt indítása az önkormányzati választásokon. A Momentum nem akar többé egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel.

A Mi Hazánk által benyújtott javaslat értelmében a Momentum akkor is támogathatja Karácsony Gergelyt, akit jelenleg a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd is támogat a jövő évi önkormányzati választásokon, ha külön momentumos lista is van, amin egyébként a regnáló főpolgármester nem szerepel. Csupán három momentumos kerületi polgármesterjelölt szükséges, és külön listát állíthat a párt, tehát nem kell a Momentumnak is főpolgármestert jelölnie a listaállításhoz. 

A Demokratikus Koalíció (DK) a Mi Hazánk Mozgalom javaslatára hivatkozva vetette fel, hogy az ellenzéki pártok induljanak közös fővárosi listán a 2024-es önkormányzati választáson. Kálmán Olga szerint a parlament házbizottságában a Fidesz egyértelművé tette, napirendre fogja tűzni a Mi Hazánk javaslatát, ami listássá alakítaná a jövő évi önkormányzati választást Budapesten.

Kapcsolódó
Közös fővárosi listát és Karácsony Gergely főpolgármester jelölését ajánlja a DK

Közös fővárosi listát és Karácsony Gergely főpolgármester jelölését ajánlja a DK

Egységfrontba tömörítené a baloldali ellenzéki pártokat Budapesten az új törvényjavaslat.

A listaállításhoz elég három kerületi polgármesterjelölt

A Mi Hazánk Mozgalom szerint a meglévőnél igazságosabb és arányosabb választási rendszerre van szükség a fővárosban, ezért a párt azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagjait listás szavazáson válasszák meg a jövőre esedékes önkormányzati választásokon, és ne a kerületi polgármesterek legyenek a testület tagjai. Az ötletet először Fodor Gábor vetette fel az Indexen megjelent véleménycikkében

Kapcsolódó
A Mi Hazánk nagyot csavarna a budapesti választásokon

A Mi Hazánk nagyot csavarna a budapesti választásokon

Karácsony Gergely a Fideszt látja a javaslatuk mögött.

„2014-ben a Fidesz egyoldalúan vezette be az új fővárosi választási rendszert, amely kizárólag Budapestre vonatkozóan más választási rendszert jelent, mint a vármegyék esetében. Nyilvánvaló, hogy a hatályos rendszer a két legnagyobb politikai pólusnak kedvez, amely nem felel meg a demokratikus sokszínűségnek. Annak érdekében, hogy Budapest valóban a budapestieké lehessen, a város ne váljon politikai zsarolás, önkény és csaták színterévé, javasoljuk a tisztán arányos választási rendszer bevezetését a Fővárosi Közgyűlés tagjainak megválasztása érdekében” – indokolta a párt a törvényjavaslatot, amely szerint a Fővárosi Közgyűlés tagjainak megválasztásánál Budapesten

FŐVÁROSI LISTÁT AZ A JELÖLŐSZERVEZET ÁLLÍTHAT, AMELY FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTET VAGY A FŐVÁROSI KERÜLETEK KÖZÜL LEGALÁBB HÁROMBAN POLGÁRMESTERJELÖLTET ÁLLÍTOTT.

A javaslat szerint nem kapna mandátumot a jelölőszervezet fővárosi listája, ha „a fővárosi listákra leadott érvényes szavazatok öt százalékát nem érte el, vagy a közös fővárosi lista, ha a fővárosi listákra leadott érvényes szavazatok tíz százalékát, kettőnél több jelölőszervezet által állított közös fővárosi lista esetében tizenöt százalékát nem érte el”.

Karácsony szerint a Fidesz áll a javaslat mögött

„Alig hét hónappal a választás előtt a Fidesz újra módosítani próbálja a Fővárosi Közgyűlésre vonatkozó választási szabályokat. Még ahhoz is gyávák, hogy saját nevükben adják be a javaslatot, rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra. 2014-ben eltörölték a listás választást, hogy így csináljanak többséget maguknak, most visszaállítanák a korábbi rendszert, mert abban bíznak, hogy így tudják elvenni az ellenzékét” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint hiába próbálja a kormánypárt elvenni az ellenzéki többséget a fővárosban, nem fog sikerülni.

„A hatalom, amely úgy váltogatja az elveit, mint más az alsógatyáját, nem méltó a budapestiek bizalmára” – tette hozzá a főpolgármester. Karácsony később arról beszélt, hogy a javaslat valódi célja, hogy eltöröljék a közvetlen főpolgármester-választást.

A Momentum nem akar többé közös listát Gyurcsánnyal

Donáth Anna egy friss interjúban arról beszélt, hogy már tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel, de erre többet nem vállalkozna.

A választói akarat kényszerítette ki 2022-ben, hogy közös listán induljanak az ellenzéki pártok, mert azt hitték, így érhető el a kormányváltás, de ez tévedés volt Donáth Anna szerint. A Momentum EP-képviselője szerint pártja levonta a konzekvenciákat a választási eredményből, és arra jutottak, előbb az ellenzéket kell megújítani ahhoz, hogy le lehessen győzni a Fideszt a választáson.

Kapcsolódó
Donáth Anna: Nem lesz többször közös lista Gyurcsány Ferenccel

Donáth Anna: Nem lesz többször közös lista Gyurcsány Ferenccel

A Momentum EP-képviselője már tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni a DK elnökével.

 

(Borítókép: Karácsony Gergely 2019-ben. Fotó: Bődey János / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.

6 perce

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

39 perce

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

1 órája

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

10 órája

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

4 órája

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27