Életveszélyes új trenddel próbálnak lájkokat szerezni a magyar autósok

2023.11.30. 13:05
Sajtótájékoztató keretein belül ismertette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy a nyáron történt Árpád hídi tragédia óta milyen a közlekedési kultúra a budapesti közutakon.

Balogh Ádám ezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője délelőtt sajtótájékoztatót tartott a sebességtúllépéssel, az illegális közúti versenyzéssel és drifteléssel szembeni közlekedési akciók eredményeiről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatos közlekedési ellenőrzéseket tart Budapest útjain. A sebesség-ellenőrzés nem pusztán jól látható járőrautókból, hanem menet közben, úgynevezett pofátlan(tan)ító gépjárművekből is történik.

Idén nyáron a Róbert Károly körúton három autó spontán utcai autóversenye egy szabályosan közlekedő fiatal férfi tragikus halálával végződött az Árpád hídon. A baleset vizsgálata alatt a rendőrök megállapították, hogy az okozó gépjármű vezetője a megengedett legnagyobb sebesség többszörös túllépésén felül a járművét is illegálisan alakíttatta át, amely együttesen vezetett a tragédiához.

A sofőrt letartóztatásba helyezték, ami ilyen gyanú esetén is nagyon ritka hazánkban. Közel fél évig tartó kényszerintézkedés után elhagyhatta a fogdát. 

Zéró tolerancia

A hasonló balesetek megelőzése érdekében a BRFK zéró toleranciát hirdetett a gyorshajtókkal szemben. Alaposan felülvizsgálták az illegális gyorsulási versenyek lehetséges helyszíneit, időszakait, és figyelembe vették a lakossági bejelentéseket is, hiszen egy-egy ilyen esemény azon kívül, hogy magában hordozza egy újabb tragédia lehetőségét, az okozott zaj miatt nagymértékben zavarja a környéken élők nyugalmát is.

A rendőrök folyamatosan ellenőrizték a közösségi média felületein szerveződő versenyeket, amiket még a gyülekezés időszakában felszámoltak.

Egyeztetéseket kezdeményeztek a nagyobb bevásárlóközpontok üzemeltetőivel azért, hogy a parkolókba – melyek gyakran illegális gyorsulási versenyek és driftelések helyszínei voltak – forgalomtechnikai akadályokat telepítsenek, valamint a parkolók éjszakai lezárásával ellehetetleníthetik a hasonló jellegű szabálysértéseket.

A rendőrök havonta többször ellenőriznek a fővárosi kormányhivatal közlekedési ellenőreivel is, akik mobil vizsgálóállomásaikkal már a helyszínen megállapítják, hogy egy-egy járművet illegálisan alakítottak-e át.

Rendőrök előtt driftelnek

A főosztályvezető felhívta a figyelmet egy újonnan megjelent, veszélyes jelenségre, mégpedig arra, hogy egyes gépjárművezetők szándékosan, a rendőrök jelenlétében driftelnek, vagy követnek el közlekedési szabálysértést, miközben az autó utasa mindezt a közösségi médiában szerzett lájkok érdekében videóra rögzíti. Az ehhez hasonló jogsértések esetén a rendőrök nem lájkolnak, hanem minden esetben helyszíni bírságot szabnak ki, vagy feljelentést tesznek.

A BRFK a balesetveszélyes magatartásokra is zéró toleranciával reagál: a lehető legszigorúbban lép fel a szabálytalankodókkal szemben.

2023 júliusa és októbere között több mint 1100 rendőr részvételével összesen 214 alkalommal volt célellenőrzés kifejezetten az illegális gyorsulási versenyek, az engedély nélkül átalakított járművek (tuningolt autók) és driftelések miatt. Az ellenőrzések adatait az infografika részletezi.

A BRFK továbbra is elkötelezett a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás felszámolásában, és minden rendelkezésre álló eszközzel továbbra is azon dolgozik, hogy megőrizze Budapest lakóinak biztonságát és nyugalmát. Ezért a főváros útjain közlekedők a jövőben is rendszeresen számíthatnak fokozott ellenőrzésekre – hiszen az Árpád hídon történt tragédia is megelőzhető lett volna a szabályok betartásával –, de még mindig vannak, akik nem tanultak belőle, zárják közleményüket.