Eldőlt, milyen színekben indul az exfideszes polgármester Csepelen
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Közösen Csepelért Polgári Egyesület jelöltjeként indul a 2024-es önkormányzati választáson, független polgármesterjelöltként Borbély Lénárd, aki 10 éve vezeti a XXI. kerületet. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egyesület deklarált célja a helyi értékek védelme, Csepel fejlesztése, illetve a Kis-Duna-part és a Csepeli Munkásotthon megvédése. Borbély hangsúlyozta, hogy
nem változott a világnézete, ezek mentén folytatná a 10 évvel ezelőtt megkezdett munkát, így „szeretném, ha az eddig követett útról nem térne le a városrész”.
A kerület építése tekintetében az együttműködés a kormányzattal és a Fővárosi Önkormányzattal is kifejezetten jó volt – hangsúlyozta Borbély, hozzátéve, hogy számos fejlesztést a költségvetés rendbetétele után saját forrásból valósítottak meg. Összességében 21 milliárd forinttal gyarapodott a kerület vagyona.
A civil szervezet mind a 12 csepeli választókerületben saját jelölteket indít, közülük senki nem tagja politikai pártnak. Hárman viszont a jelenlegi képviselő-testületnek is bent ülnek: az alpolgármester Pákozdi József, Tóth Sándor (volt LMP-s, most független képviselő) és Kovács Dávid Attila (volt jobbikos, most független képviselő). Magát a kampányt a jelöltekkel közösen finanszírozzák, ezek meglehetősen szerény kereteket biztosítanak számukra.
A főpolgármesteri pozícióról szólva a Közösen Csepelért polgármesterjelöltje arra utalt, hogy nem Karácsony Gergelyben gondolkodnak. Egyelőre nem tudható, ki lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje, ezért csak annyit mondott, olyan főpolgármester-jelöltet tudnak támogatni, aki azt a fejlődési pályát biztosítja, ami 2010 és 2019 között volt.
Éles küzdelem várható a XXI. kerületben
A listás választási rendszerre történő esetleges áttérés Borbélyt nem érinti, nem várható, hogy a Fidesz listáján szerepelni fog, ugyanakkor kitért annak megválaszolása elől, hogy indulásáról egyeztetett-e a Fidesz felső vezetésével. A Fővárosi Közgyűlésben mindenesetre most is a Fidesz-frakcióban ül. Annyit elárult, hogy egyetlen párt számára sem érkezett hozzá együttműködést ajánló megkeresés.
Csepelen sokszereplős és kiélezett küzdelem várható, miután a DK (az MSZP támogatásával) Paál Gézát, a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület (az MSZP, SZDSZ, DK volt politikusát) Kál Károlyt, a Momentum pedig Dukán András Ferencet indítja. A Mi Hazánknak és a Nép Pártjánnak is lesz polgármesterjelöltje.
Helyi információink szerint az sem kizárt, hogy a Fidesz színeiben maga Németh Szilárd száll ringbe a polgármesteri székért,
akivel Borbély Lénárdnak rendkívül rossz a viszonya. A konfliktusuk hátterében az állhat, hogy a Fidesz alelnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója az önkormányzattól négy csepeli ingatlan átvételét kérte, ehhez azonban Borbély Lénárd nem járult hozzá.
A csepeli polgármester nem reagált egyértelműen az Index felvetésére, hogy indulásával megnő az esélye annak, hogy végül baloldali vezetés veszi át Csepel irányítását. Azt mondta, nincs oka és szégyellnivalója, ami a kampányban a visszalépését indokolhatná. Úgy tudjuk, Németh és Borbély viszonya annyira elmérgesedett, hogy a baloldal győzelme is részsikert jelentene Németh Szilárd számára, mert általa közelebb kerülne helyi céljai megvalósításához.
A jelenlegi polgármesterhez közel álló Csepel.info arra emlékeztet, hogy a „csepeli önkormányzat ülésein több mint harminc alkalommal szavazott együtt a DK–Momentum–MSZP a csepeli Fidesz frakciójával. Jelenleg minden lehetséges módon próbálják ellehetetleníteni a kerület működőképességét”.
Update: 2024. január 22-én Győrfi Krisztina jelezte, hogy cikkünk eredeti változatában tévesen állítottuk róla, hogy a Megoldás Mozgalom színeiben fog indulni Csepelen, ezért nevét töröltük.