Egy kiugrott MSZP-s is ráindul Soproni Tamás helyére Terézvárosban

393491082 648029874141209 6002515247632899111 n
2023.12.06. 14:19
A vállalkozóból lett politikus, Bálint György a kis helyi ügyek felkarolásával építi magát. Polgármesteri ambícióit bejelentő sajtótájékoztatón egy újabb, bíróságon végződő önkormányzati esetről is beszámolt.

A Hatodik Kerület Fejlődéséért Egyesület színeiben, immáron civil jelöltjeként indul Terézváros polgármesteri székéért Bálint György független helyi képviselő. Az ezt bejelentő politikus egyesülete az összes VI. kerületi választókerületben saját jelöltet indít. 

A kisebb helyi ügyeket is magáénak érző Bálint sajtótájékoztatóján egy illegális fakivágásra is felhívta a figyelmet, amelyet maga a kerületi önkormányzat követett el

azzal, hogy állítása szerint négy egészséges fát vágatott ki a Podmaniczky utca 79.-cel szemben annak érdekében, hogy helyére – ismeretei szerint – 40 millió forintért egy szeméttárolót építtessen.  Az önkormányzat ellen egy helyi lakó indított pert, sikerrel. A Pesti Központi Kerületi Bíróság arra kötelezte a VI. kerületi önkormányzatot, hogy

  • nyilatkozzon a felperes részére, hogy a Budapest, VI. Podmaniczky utcai MÁV-területtel kapcsolatosan pontosan hány darab fa került kivágásra és milyen pótlás lesz helyettük; 
  • továbbá adja ki a felperes részére a Budapest, VI. Podmaniczky utcai MÁV-területen lévő fák kivágásával kapcsolatos jegyzői engedélyt, és az annak alapját képező szakértői véleményt.

Bálint György szerint a bírósági tárgyaláson az önkormányzatot képviselő ügyvéd azt nyilatkozta, nem volt engedély a fák kivágására. 

Bajban van Soproni Tamás, nehéz kiadni azt az engedélyt, ami nem is létezik. Ennyit az átláthatóságról, a látványpolitizálásról, arról, ha mindent erőből visz végbe, dacára a lakossági tiltakozásoknak

– húzta alá Bálint, emlékeztetve, hogy a momentumos politikus a Beton helyett fák szlogennel kampányolt.

Bálint olyan emberként írta le magát, aki „kutat-matat”, és minden gyanús ügyet felderít. Helyi aktivitását jól jelzi, hogy legutóbb éppen ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 30 millió forintra megbüntette a VI. kerületet, miután annak nem sikerült törvényes keretek között végigvinni a kerületi szakrendelő energetikai korszerűsítését. 

Soproni Tamás márciusban jelentette be, hogy a  jövő évi polgármester-választáson újraindul. Várhatóan őt a Párbeszéd és a DK is támogatja. A Fidesz ugyanakkor még nem nevezte meg a jelöltjét. Úgy tudjuk, két név is szerepel a kalapban: Hassay Zsófia, a kerület korábbi polgármestere, aki jelenleg a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakció listás képviselője, illetve Kovács Balázs Norbert, aki a 2022-es parlamenti választásokon a Fidesz egyéni képviselőjelöltje volt, de alulmaradt a DK-s jelölttel, Oláh Lajossal szemben.

Tüske a köröm alatt

A ma már civil polgármesterjelölt Bálint György a józsefvárosi piac utolsó vezetőjeként vált ismertté. 2019-ben még a Magyar Szocialista Párt színeiben mérettette meg magát az önkormányzati választásokon Terézvárosban. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező vállalkozót ugyan a 8-as számú választókerületben egyéni képviselővé is megválasztották, ám nem mozgott olyan otthonosan a politikai alkuk világában. 

Neve az Andrássy úti ingatlanpanamában került először a szélesebb nyilvánosság elé, amikor Bálint 14 millió forint értékben jelzálogot jegyeztetett be egy olyan (a panamaügyben elítélt szocialista Hatvani Csaba tulajdonát képező) házra, amely a terézvárosi önkormányzat kártérítési igényének fedezetéül szolgált. 

A Momentum kerületi polgármesterével akkor romlott meg visszavonhatatlanul a viszonya, amikor Bálint pert indított saját önkormányzata ellen.

Az Átlátszó beszámolója szerint Soproni az ügyet úgy kommentálta, hogy „Bálint György jogilag és erkölcsileg is többszörösen megbukott...  nincs helye az ellenzéki összefogásban, sem Terézváros vezetésében”. Az MSZP etikai eljárást is kezdeményezett vele szemben, ezt azonban Bálint már nem várta meg, és 2021-ben kilépett a pártból. A 14 milliós jelzálogügyről az Indexnek korábban azt mondta, nem volt semmiféle fedezetelvonást célzó háttéralku, egyszerűen csak a pénzéhez szeretett volna hozzájutni.

(Borítókép: Bálint György / Facebook)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

1 órája

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

1 órája

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

41 perce

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

2 órája

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

2 órája

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

1 órája

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38