![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Meghalt Ladányi János
Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke a facebookos búcsúztatójában úgy jellemezte Ladányit, mint aki „életét és munkásságát elméleti és cselekedeti szinten is az egyenlőtlenség, a kirekesztés csökkentésének és felszámolásának szentelte”.
Horváth Aladár emlékeztetett, hogy Ladányi János „nemzetközileg elismert kutató, egyetemi oktató” volt, aki „széles palettán alkotott maradandót”: doktoriját a szociális juttatások jövedelmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatásáról írta.
Csanádi Gáborral 1987-ben közösen írt disszertációja Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásairól készített kutatásuk összefoglalója. 2008-ban az MTA doktora címet a szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregáció formáinak változásaival foglalkozó munkájával nyerte el.
Foglalkozott a roma szakpolitika mint tudomány területével is. Horváth Aladár közölte: Ladányi János tudományos tevékenysége mellett fizikailag is a romák mellé állt, ugyanis a rendszerváltás hajnalán falufejlesztési munkát végzett Csenyétén, majd rehabilitációs programot írt Cserehátnak.
Emberi jogi mozgalmi feladatot is vállalt a Wallenberg Egyesületben, emellett szakmai tanácsadója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak, és ha kellett, vállalta a bilincselést is, hogy megakadályozzuk egy cigány család utcára pakolását
– emlékezett vissza Horváth Aladár, aki úgy zárta emlékezését:
„Ladányi János személyében a legnagyobbak között említhető, köztársaságpárti, baloldali tudóst gyászol az ország, s benne mi, a roma polgárjogi mozgalom tagjai.”