Már be is áznak a 3-as metró frissen felújított állomásai
Az esős-havas időjárás hatására tócsák és látványos vízfolyások alakultak ki a 3-as metró Corvin-negyed, Határ út, Kőbánya-Kispest, Deák Ferenc tér, Forgách és a Pöttyös utcai állomásain, miközben csak nemrég fejeződött be a vonal öt évig tartó, 217,5 milliárd forintos felújítása, és az utolsó állomást májusban adták át – hívja fel a figyelmet a Népszava.
A BKV Zrt. a lap kérdéseire küldött válaszából kiderült, hogy a „talajvizek és egyéb csurgalékvizek sajátossága, hogy meghatározhatatlanul mozognak a talajszerkezetben, így ha egy adott vizesedési hibahelyen elvégezzük a vízelzárást, egy közeli helyen újra megjelenhet a vizesedés”.
Márpedig – tették hozzá – „a metró föld alatti épületszerkezetei 30-50 évesek, így a talajvizek és egyéb csurgalékvizek teljes kizárása csak egy teljesen új épületszerkezet (és vízszigetelés) kialakításával lenne lehetséges”.
A hivatalos válasz szerint tehát a 217,5 milliárdos felújításba – amit teljes rekonstrukciónak neveznek – ez már nem fért bele, de ahogy a BKV fogalmazott:
Az M3 metróvonal üzemeltetője a felújítás előtt is és a felújítást követően is felkészült a várható vizesedések mielőbbi elhárítására.
A Metróért Egyesület szerint az ilyen beázások a metróüzemeknél nem számítanak ritkaságnak. Mint fogalmaztak, jelen esetben is csak azért érdekes, mert nemrég fejeződött be a vonal rekonstrukciója. Az M3-as metróvonal 217,5 milliárd forintba kerülő felújítása több mint öt évig tartott.