Teljes lehet a káosz az országban, a Volánbusz-járatok fele kimaradhat hétfőn

DKRCS20221026030
2023.12.11. 08:51
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index kérdésére hétfő reggel megerősítette, hogy a Volánbusz országos sztrájkja folytatódik, és jóval nagyobb részvételre számít, mint vasárnap.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index megkeresésére elmondta, hogy vasárnap 3760 járat maradt ki a bérükkel elégedetlen dolgozók munkabeszüntetése miatt. Hozzátette, hogy a mai napon még sokkal nagyobb összefogásra számít, melynek eredményeképp

akár 19 180 járat is kimaradhat, ha a várakozásoknak megfelelő számú sofőr csatlakozik a sztrájkhoz.

Az elnök azt is közölte az Indexszel, hogy egyre többen vesznek részt a munkabeszüntetésben; legfrissebb információi szerint a karbantartó munkások is a sztrájkolók csoportját erősítik.

Ha kíváncsi, mely konkrét járatok maradnak ki a sztrájk miatt, ide kattintva ellenőrizheti.

A Volánbusz szerint nincs ok az aggodalomra

Az Index kérdésére a Volánbusz Zrt. azt írta a hétfői munkabeszüntetéssel kapcsolatban, hogy „még a sztrájkot szervező SZAKSZ létszámát sem éri el a munkabeszüntetésben részt vevő munkavállalók száma”. 

A hétfő reggel 7 órakor összesített adatok szerint a teljes dolgozói állomány 10 százaléka sztrájkol. Az adatok vármegyénként jelentős különbségeket mutatnak – tette hozzá válaszában a társaság.

Az Index azt is megtudta, hogy a SZAKSZ-nak hozzávetőleg 2500 tagja van; így ha minden igaz, körülbelül 250 dolgozó csatlakozott a sztrájkhoz hétfő reggel 7 óráig.

Vasárnap volt a főpróba, hétfőn kezdődik a fő műsorszám

A kétnapos, december 10-re és 11-re meghirdetett sztrájkot szervező Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet egy vasárnapi kora délutáni Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy részben elégedettek a meghirdetett munkabeszüntetéssel.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke vasárnap a Facebookon azt írta, büszke a sztrájkban részt vevőkre, akik szerinte megmutatták, mire képesek.

Arról is beszélt, hogy vasárnap volt a főpróba, és mivel vezénylési trükkökkel az SZAKSZ kemény magját több telephelyen nem vezényelték, így óriási tartalékkal rendelkeznek, és december 11-én, vagyis hétfőn munkabeszüntetéssel csapnak igazán nagyot a munkáltató és a tulajdonos asztalára.

A szakszervezet szerint a sztrájkra azért van szükség, mert elakadtak a bérfejlesztési tárgyalások. Az érdekvédelmi képviselet 2024-re 25 százalékos béremelést szeretne, erre az igényre azonban a Volánbusz Zrt. november 24-ig nem válaszolt, ezért folyamodtak a munkabeszüntetéshez.

A társaság viszont azért tartja indokolatlannak a sztrájkot, mert szerinte a vita nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A Volánbusz vasárnap azt állította, hogy nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a munkabeszüntetés első napja.

(Borítókép: Credobus Inovell 12 típusú autóbuszok a Volánbusz Zrt. győri rendezvényén 2022. október 26-án. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)