Áder János szerint nem érdemes ilyen konferenciákat szervezni
![DMARC20231213009](https://kep.index.hu/1/0/5394/53944/539442/53944223_501c1ed533975b653b078d5be6479237_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
- Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
- Felmentették Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a rongálás vádja alól
- Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
- Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke példaként elmondta, hogy a Kárpát-medencében az éghajlat változása miatt másfajta fákat vagy szőlőt kell majd telepíteni, és szárazságtűrő gabonákat kell nemesíteni, „mivel a nemesítés akár 20 évig is tarthat, versenyt futunk az idővel”. A volt köztársasági elnök ugyanakkor kiemelte, hogy sok apró megoldással előrébb lehet jutni, és az átlagember is tehet a környezet védelméért azzal, ha kevesebbet és mértékletesebben fogyaszt, szelektíven gyűjti a hulladékot, a használt étolajat nem a lefolyóba engedi, hanem leadja az erre kijelölt helyen.
Nem érdemes klímakonferenciát rendezni?
Áder János kérdésre válaszolva az MTI szerint azt a véleményét fogalmazta meg, hogy
nem érdemes semmilyen klímakonferenciát rendezni. Dubajban összejött majdnem 80 ezer ember két hétre, de ennyi ember nem tud se tárgyalni, se megállapodni.
November 30-án kezdődött az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye (UNFCCC) részes államainak csúcstalálkozója (COP28) Dubajban. A két héten át tartó klímacsúcson csaknem 200 ország és körülbelül 70 ezer ember vett részt, köztük államfők, miniszterelnökök, cégvezetők, klímaaktivisták és kutatók. Az idei COP-ról Ürge-Vorsatz Diána fizikust, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnökét, a CEU professzorát, aki szintén részt vett az eseményen, itt kérdeztük. A konferencia zárónyilatkozatáról itt számoltunk be.
Az egész emberiségnek fontos, de a gazdag elit beszélgetőklubja lesz belőle?
Két hétig tart, közel százezer résztvevővel.
Áder János álláspontja szerint a G7 országoknak, vagy még inkább a G20 országoknak kellene megállapodniuk, hiszen ők felelnek a kibocsátás 80 százalékáért, ugyanakkor náluk megvan a technológia, a tudás és a forrás ahhoz, hogy jelentősen csökkenteni lehessen a károsanyag-kibocsátást.
A volt köztársasági elnök a Paksi Atomerőmű vagy a Mátrai Szénerőmű bezárása mellett érvelőknek azt üzente, hogy Magyarország hozzájárulása a globális felmelegedéshez még ezek működésével is csupán 0,13 százalék.
Áder János kitért a jövőre induló italcsomagolás-visszaváltási rendszerre is, amelynek köszönhetően az üvegek, a pet-palackok és a fémdobozok is visszaválthatóak lesznek. Kérdésre válaszolva ismertette, hogy Magyarországon jelenleg a műanyagok 33 százalékát hasznosítják újra, ezt akarják először 67 százalékra, majd 90 százalékra emelni. Elmondása szerint a műanyagok esetében az újrahasznosítást nehezíti, hogy az újrafeldolgozás során minden alkalommal romlik a műanyag minősége, ezért friss anyagot is kell hozzá keverni, „a fémnél nincs ilyen probléma”.
A kuratóriumi elnök kifejtette, hogy 1960-as évek közepén még kétmillió tonna műanyagot használtak fel világszerte, mára ez majdnem a kétszázszorosára nőtt. Másodpercenként húszezer pet-palackot adnak el, egy műanyag palack legyártása öt másodperc, használata átlagosan öt perc, a lebomlása a természetben pedig 500 év. Felhívta a figyelmet a mikroműanyagok problémájára is, amelynek súlyosságát jelzi, hogy már az emberek szervezetében is megtalálhatóak, és nem ürülnek ki teljes mértékben.
66 kilogramm élelmiszer a kukában
Áder János az élelmiszerpazarlásról szólva hangsúlyozta, hogy
egy átlagos magyar állampolgár évente 66 kilogramm élelmiszert dob a kukába. Ez nemcsak pénzkidobás, hanem a felesleges vásárlás miatt egyre többet is kell termelni, amelyhez egyre több földterületre van szükség. Emellett pedig a kidobott élelmiszer rohad, ami metánkibocsátással jár.
A volt államfő beszélt arról is, hogy Európában az emberek átlagosan 26 kilogramm textilt vásárolnak évente, amelyből 11 kilogrammot kidobnak. Ráadásul az ENSZ felmérése szerint a vásárolt ruhák egyharmadát csak egyszer vagy egyszer sem veszik fel, miközben a vízszennyezés 20 százalékáért a textilipar felel.
Áder János az elektronikus eszközökkel kapcsolatban is felhívta a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára. Példaként említette, hogy ma egy tonna kőzetből nagyjából két gramm arany nyerhető ki, míg egy tonna használt mobiltelefonból 300 gramm. Végül beszámolt az idén második alkalommal megrendezett fenntartósági expóról, amelyen 140 cég mutatkozott be. Be is mutatott ezek ötleteiből néhányat, így a cukornádból és kukoricából készült tányérokat, az utántölthető fújós dezodort, a sörgyártás melléktermékéből, a sörtörkölyből készült granolát, őrölt műanyagból készült burkolóanyagot, és rövid idő alatt komposztot készítő eszközöket.
Áder Jánossal szeptember készítettünk interjút, itt olvashatja.
(Borítókép: Áder János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke előadást tart a fenntarthatóságról a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium diákjainak 2023. december 13-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
tegnap, 14:40
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.
tegnap, 18:35
- Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.
tegnap, 20:11
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool
Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.
tegnap, 22:36
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32