Menet közben zuhant ki egy kislány egy buszból Szigetszentmiklóson

2023.12.17. 13:24

Nem túl éles a kanyar, de a betonárok mellett legfeljebb harminc kilométer per órával szabad hajtani Szigetszentmiklóson. Kedd délután is erre ment az iskolából hazafelé tartó gyerekekkel teli járat. Turjánszki Balázs 13 éves kislánya is rajta volt − közölte híradójában az RTL. 

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak, és a kislányom kiesett a buszból” – mondta a csatornának az apa, aki szerint a sofőr először észre sem vette, hogy mi történt. 

„Ami a legmegdöbbentőbb számunkra, hogy a busz sofőrje nem vette észre első körben azt, hogy megtörtént ez a dolog, majd ezt tetézve kiszállt a buszból, és megkérdezte a gyereket, hogy hogy van” – mondta az apa, majd hozzátette: „Ugye ő nyilván sokkos állapotban, adrenalintól túlfűtve közölte, hogy úgy érzi, jól van, és akkor a sofőr azt mondta, hogy jó, akkor mehetünk tovább, és a busz folytatta a járatát.”

A gyerek is visszaszállt a járműre, az osztálytársai kísérték haza. A szülei így tudták meg, hogy mi történt. Azonnal kórházba vitték.

Koponya, váll és a bal oldala csípőtől lefelé végig sérült. Azt kell mondjam, hogy nagyon-nagyon örülünk, és nagyon megkönnyebbültünk, szerencsésnek érezzük magunkat, hogy könnyebb sérülésekkel megúszta

– mondta.

A Volánbusz szombaton azt mondta a csatornának, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben, és elnézést kérnek a kollégájuk hibájáért. Szerintük a sofőr megkérdezte a gyereket, hogy jól van-e, és még a telefonszámát is megadta neki, ha a szülei beszélni akarnának vele. Azt is írták, hogy a buszvezető „sajnos nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia”.

A szakszervezetük elnöke szerint óriási a nyomás a sofőrökön, és a legkisebb hiba is mások életébe kerülhet.

Számos esetben sajnos előfordul, hogy ők nem mennének, mert például ugye gyorshajtás lesz belőle, nem áll meg a stoptáblánál, hogy tudja tartani a menetrendet, vagy olyan műszaki állapotú járművel megy ki, amivel, ha csupán ő dönthetne, nem tenné meg, és a gond az, hogy a végén vagy ilyen esetben mindig a dolgozón van a felelősség

– mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

A kizuhant lány családja szerint a balesetben nem csak a sofőr a hibás.

A gyerekek mesélték, hogy ez már nem először fordul elő ezen a járaton, csak eddig szerencsére nem esett ki senki.

A Volánbusztól erről azt írták, hogy az autóbuszt átvizsgálták, de nem tapasztaltak rendellenes működést, és a dokumentációban sem találtak az ajtó hibás működéséről szóló bejelentést.

A rendőrök gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást, de a csatorna úgy tudja, eddig nincs gyanúsítottja az ügynek.