Minden eddiginél szélesebb körű energetikai megállapodást kötött Magyarország

2023.12.18. 14:57
Magyarország és Törökország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd egy friss megállapodás alapján, amelynek nyomán jövő évtől megindulhat a törökországi földgáz vásárlása – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető a török energiaügyi, ipari és kereskedelmi miniszterekkel folytatott tárgyalását követően tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a felek öt megállapodást írtak alá. Márpedig az utóbbi évekből jól látható, hogy minél szorosabb a két ország együttműködése, annál többet tud abból hazánk profitálni.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy

az MVM és a BOTAS közötti friss megállapodás értelmében Magyarország és Törökország minden eddiginél szélesebb körű energetikai együttműködésbe kezd.

Tájékoztatása szerint Törökország szerepe jelentősen felértékelődik, miután a földgázvásárlás jövő évi megindításával tranzitországból forrásországgá is válik. Együttműködés indul emellett a bértárolással, az infrastruktúra-fejlesztéssel, illetve a megújuló energiák, a hidrogén felhasználásával kapcsolatban is.

„Miközben az Európai Unió súlyos energiaválsággal néz szembe, Magyarország ellátása stabil lábakon áll, mert megbízható partnerektől vásárol energiahordozókat, és azokat megbízható partnerek szállítják hazánkba” – közölte a miniszter. Utóbbinak terén pedig szavai szerint Ankara kulcsfontosságú, a Török Áramlat nevű vezetéken keresztül idén már több mint ötmilliárd köbméternyi földgáz érkezett.

„Az elmúlt hetek fejleményei világossá tették, mekkora jelentősége is van a megbízható partnereknek, mivel velük ellentétben a megbízhatatlan tranzitpartnerek nagyon gyorsan komoly kockázatot tudnak jelenteni egy másik ország energiaellátásának biztonsága szempontjából” – figyelmeztetett a miniszter.

Szijjártó Péter tudatta, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése területén is szorosabbra vonják az együttműködést azzal, hogy a legnagyobb magyar és török vasútépítő vállalat, a V-Híd Építő Zrt. és a Gülermak is szövetségre lép. „Ezáltal létrejön egy olyan képesség, amely lehetővé teszi, hogy a nagy, Európát és Ázsiát is összekötő fejlesztésekben, beruházásokban magyar, illetve török részvétel is megvalósuljon, ezzel a magyar vasútépítési ipar is újabb dimenziót lép.”

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Levéltár és a török elnöki hivatal levéltárának igazgatósága, a Médiaszolgáltatás- Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a TRT török állami médiaszolgáltató, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Yunus Emre Intézet is.

„Magyarország és Törökország két olyan ország, két olyan nemzet, amelyek nem hagyják lebeszélni magukat arról, hogy történelmi örökségeikre büszkék legyenek” – jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve: „Ha büszkék vagyunk a történelmi örökségünkre, márpedig ennek vannak közös fejezetei a múltból, akkor ennek kutatása, feldolgozása, bemutatása és megértése is közös feladat és közös érdek. Ezért a mai napon egyetemek, levéltárak és állami médiumok közötti együttműködési megállapodások aláírására is sor került”.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Budapest és Ankara hétfőn ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóját. Illetve arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök a nap folyamán aláírják a megállapodást a kiemelt stratégiai partnerségről. Márpedig az elmúlt évekből jól látható, hogy minél szorosabb a két ország együttműködése, annál többet tud abból hazánk profitálni.

A török–magyar kapcsolatokról az Erdogan–Orbán-találkozó apropóján itt írtunk.