Értelmileg sérült emberek otthona, ahová beköltözött volna az államtitkár

Hogy kerül a csodakanca a csokigyárba?

Blaskovits Pétert két és fél éve látogattuk meg először, a Kék Madár Alapítvány által beindított BeSweet Csokoládémanufaktúrában Szekszárdon, a Bor utcában – mi más lenne egy utca neve az ország egyik legkedveltebb borvidékén? –, akkor is ő vezetett körbe minket a pazar kivitelű, üvegfalú, patyolattisztaságú üzemben. Máig nem értem, amikor 2021 májusában bemutatkoztunk egymásnak, miért nem gondolkoztam el azon, vajon ezzel a vezetéknévvel nem kései leszármazottja-e Blaskovich Ernőnek, a csodakanca, Kincsem egykori tulajdonosának.

„Dehogynem, minden Blaskovics, akár ch-val írja a nevét, akár ts-sel, ahogy jómagam is, ugyanannak a családfának a különböző ága-boga. De le a kalappal, hogy gyanakodott, keveseknek ugrik be ebeczki Blaskovich Ernő, kora neves úrlovasának neve” – mosolyodik el az üzemvezető, aki természetesen nem tudhatja, hogy amatőr lószakértővel áll szemben, aki nem is olyan régen hajnalonta fuvarozta zsokénak készülő legnagyobb lányát az alagi lóversenypályára.

Szóval, újra itt vagyunk a megváltozott munkaképességű, szellemileg és testileg sérült embereket lassan négy éve foglalkoztató csokimanufaktúrában. Látszólag semmi sem változott az eltelt két és fél esztendő alatt, az alapanyagként használt belga Callebaut csokoládé – a világ egyik legfinomabb édesipari terméke – illata most is elkábítja az embert. Átvitt értelemben és valóságosan is, hiszen mindenki tudja, hogy a csokoládéban lévő anyagok hatására öröm áraszt el minket, ami az endorfinnak köszönhető. Aki látta a Csokoládé című filmet a varázsos Juliette Binoche-sal, az pontosan tudja miről beszélek.

A koronavírus már csak múló, rossz emlék

Ami változott 2021 májusa óta, az az, hogy időközben lecsengett a koronavírus-világjárvány, bár az arcmaszkot, a szkafanderszerű nejlonruhát és a cipővédő kalucsnit most is fel kell vennünk, ha be akarunk nézni az üzembe.

Márpedig be akarunk nézni, de még mennyire, jóllehet ezúttal nem a bonbonkészítés mechanizmusára történő rácsodálkozás és egynémely ínycsiklandó termék megízlelése a látogatásunk célja, hanem annak a két háznak az átadása, pontosabban a részvétel az átadási ceremónián, amelyekben a Be Sweet tizenhét dolgozójának lakhatását oldották meg Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője leleményességének, szervezőkészségének és kitartásának, valamint a pályázatírásban tapasztalható jártasságának köszönhetően.

Persze ha egyszer betesszük a lábunkat a vakító őszvégi napsütésben csillogó-villogó Be Sweet üvegkalitkájába, akkor nem úszhatjuk meg a desszertkészítési folyamat megtekintését, és az azzal együtt járó kóstolót.

„Nálunk folyamatos a termékfejlesztés, újabb és újabb produktumokkal rukkolunk ki, de most még konkrétumokról nem beszélnék, nem akarom leleplezni a karácsonykor piacra kerülő finomságainkat. Kínálunk olyan termékeket, amelyek borral vannak összecsomagolva, hiszen a csoki és a szekszárdi borok remekül harmonizálnak egymással. Minden csoki megy minden borhoz, de leginkább a Be Sweet-csoki passzol a borokhoz” – humorizál a szakember.

Blaskovitsék kiválasztanak egy szekszárdi bort, és ahhoz párosítják valamelyik készítményüket, ezzel várják a kóstolóra érkező vendégeket.

Szállodáknak, éttermeknek, fővárosi delikateszeknek szállítanak, a mártott gyümölcs, a grillázs narancs a sztár, legalábbis nálunk. Blaskovitsék elégedettek az üzletmenettel, ami persze mindig lehetne jobb. Amikor megkérdezem Rékát, a pult mögött álló fiatal hölgyet, milyen itt dolgozni, olyan átszellemült, őszinte arccal vágja rá, hogy „Jó!”, hogy meg sem fordul a fejemben a gyanakvás, miszerint csak azért mondta ezt, mert itt vannak az újságírók.

Időközben felöltöttük a szkafandert. És belépünk magába az üzembe, ahol Lovasi Erzsike temperálja a tejcsokit, rutinos mozdulatokkal, vele már 2021 májusában is találkoztunk, nem úgy, mint Rékával, aki később csatlakozott a csapathoz.

Tonkabab, csokifüggöny, ganázs

„Májusban lesz négy éve, hogy itt vagyok” – mondja Erzsike, miközben ég a keze alatt a munka. Kiborítja a hideg márványlapra az 50 fokos csokimasszát, és egy lapáttal addig kevergeti, simogatja, amíg lemegy 30 fokosra. „De itt még nincs vége, 28,5 fokosra kell hűteni, és akkor lefolyatjuk a korong alakú formákba” – néz ránk.

Tonkabab is kerül a masszába, meg aztán készítenek itt citromos-meggyes-fehércsokis, epres-bazsalikomos-fehércsokis, tonkababos-tejcsokis, habanero csilis és étcsokis, mogyorós-narancsos-étcsokis remekeket is.

Erzsike a szomszédos Tolnán lakik, onnan jár be autóbusszal, már nem is tudja máshol elképzelni az életét, csakis a Be Sweetben. Az üzemnek állandó a hőmérséklete télen-nyáron, 19 és 20 fok között ingadozik, itt mindegy, hogy odakint esik a hó vagy kánikula tombol.

A Kék Madár Alapítvány 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a hátrányos helyzetű emberek munkavállalását. 2007-ben hozták létre az Ízlelő nevű szekszárdi éttermet, amely az első olyan vendéglő volt Magyarországon, ahol a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott emberek dolgoznak.

Kezdetben csak szörpökkel, aszalványokkal foglalkoztak, aztán, úgymond, „becsokizták az aszalványokat”, 2014-től 2019-ig, öt év alatt jutottak el idáig, 2020 júliusában pedig megnyitották a csokimanufaktúrájukat. Elnyertek egy uniós pályázatot mintegy 180 millió forint értékben az épület felépítéséhez és a modern gépek megvásárlásához, de persze a saját zsebükbe is bele kellett nyúlniuk, főleg a Covid-járvány idején, amikor beszűkültek az értékesítési lehetőségeik. A dizájnra is nagyon odafigyeltek, nem véletlen, hogy az épület kívülről csokiszínű.

E röpke kitérő után vissza a technológiai folyamathoz: most éppen egy hajszárítóra emlékeztető szerkezettel fújják-dermesztik a csokit, majd a futószalagon kis kockákra aprítják, és ezután következik a csokifüggöny! Áthalad a függöny alatt a kocka, és bevonódik egy roppant finom csokiréteggel, aztán már kész is a vágott bonbon.

Mint már említettük, a belga Callebaut cég prémium csokipasztillái jelentik az alapanyagot. Momentán a gyömbéres étcsokoládéba mártott kandírozott narancsív készül, itt Szabolcs a mester.

„Szeretem ezt a munkát” – mondja és Bernadett, a kolléganője is csatlakozik hozzá. – „Máshol sokkal nehezebb, talán lehetetlen lenne elhelyezkednem. Nagyon sokat segítenek a kollégák – teszi hozzá Bernadett, aki 80 százalékos látássérült. – Önt is csak foltokban látom” – fordul felém.

Ennek ellenére tökéletes munkát végez, mint mondja, a fényeket érzékeli, tudja, hogy mikor ég a lámpa, és mikor van lekapcsolva.

Erzsóka felpakolja a bonbont a csokifüggönyhöz, beindul a futószalag.

Ez egy ganázs, ami bemegy a csokifüggöny alá – magyarázza Blaskovits Péter, akit egyébként munkatársai Pepének becéznek. – A ganázs, vagy franciásan leírva ganache a cukrászatban az egyik alapvető, az egyik legegyszerűbb, de legsokoldalúbb alap- vagy készkrém. A ganache a későbbi felhasználástól függően sokféle lehet, de minden esetben jó minőségű csokoládéból és tejszínből készül. 24 óra alatt megdermed a hűtőszekrényben, és aztán jöhet a függöny.

SELMI Chocolate Machinery, olvasom a hipermodern gépsor oldalán, Olaszországból vásárolta a Kék Madár Alapítvány. Közben készül a bilokál csoki is, ezek 70 grammos korongok, a formába öntött, temperált krémet Erzsóka ütögeti a márványlaphoz, így kimennek belőle a légbuborékok, mígnem csillogó, tükörfényes, mennyei ízű korongokat kapunk. A Be Sweet prémiumkategóriás termékeit kivétel nélkül itt, a manufaktúrában kísérletezték ki, és Blaskovits úrék arra törekednek, hogy teljesen egyediek legyenek ezek a csokikülönlegességek, ne köszönjenek vissza a szupermarketek polcairól.

Kóstoló, majd irány az Ízlelő!

Természetesen részt vehetünk a minőségellenőrzésnek nevezett kóstolásban, ahogy két és fél éve, most is a kandírozott narancs viszi el a pálmát. Aztán kimegyünk az előtérbe, levetjük a szkafandert, és kísérőnkkel, egy másik Rékával átautózunk a Szekszárd belvárosában lévő Ízlelő étterembe, ahol Mészáros Andrea ügyvezető vár ránk.

Az Ízlelő 2007-ben épült, van Budán, a XII. kerületi önkormányzattal szemben egy másik üzletük, a Hegyvidéki Ízlelő, vagyis több lábon áll az alapítvány. Mi a szekszárdi Ízlelőben harapunk valamit, az üdítő pitypangszörpből készült, amit Pepe – polgári nevén Blaskovits Péter – kísérletezett ki, amúgy a munkatársak egybehangzó vélekedése szerint ő a Kék Madár Alapítvány legkreatívabb szakembere.

Bajusz Réka pedig (ő a másik Réka), aki átkísért bennünket az Ízlelőbe, a legkedvesebb, hiszen előzőleg végigkalauzolta kétszemélyes csapatunkat Szekszárd történelmi belvárosán, megmutatta Garay János, a Háry János szerzője szobrát, a költő nevét viselő gimnáziumot, és mindent, amit érdemes látni Babits Mihály városában.

„Egy éve végeztem az ELTE-n közönségszervező szakon – kezdi Bajusz Réka a bemutatkozást. – Most pedig Pécsre járok a PTK-ra kulturális mediáció szakra. Még fél évem van hátra. Tősgyökeres szekszárdi vagyok. Vicces, mert eredetileg gyógypedagógusnak tanultam volna Debrecenben, de elijesztettek a hospitalizációval, meg ilyenekkel, és egy év után otthagytam. Kár, mert még mindig bennem van a gyógypedagógusi hajlam. Szeretek emberekkel dolgozni. Szóval, kicsit sajnálom, hogy otthagytam a gyógypedet. De nekem egy kicsit keretes az életutam, mert a gyógypeden kezdtem, és most visszakanyarodtam a Kék Madár Alapítványhoz, hasonló munkakörbe. Mondjuk, a marketing és az értékesítés szakterületéből nem sokat értek, de azért boldogulok. Levelezőre járok, tehát az egyetem mellett dolgozom itt.”

Álomotthon a Sipos Márton utcában

Réka az, aki átkísér bennünket a szomszédba, a Sipos Márton utcába, itt található az egyik úgynevezett támogatott lakhatási helyszín, a másik a Baka utcában. Egyikben tizenegy, másikban hat megváltozott munkaképességű ember talál otthonra a Kék Madár Alapítvány Fészek támogatott lakhatási programja jóvoltából.

A magyar állam és az Európai Unió támogatásával megvalósuló program keretében 657,76 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást sikerült elnyerni, a lényeg a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének támogatása, a közösségi alapú szolgáltatások erősítése. Az önállóságon és az otthonos környezeten van a hangsúly, hiszen legkésőbb 2036-ig meg kell szűnnie a fogyatékkal élők és a pszichiátriai betegek számára ápolást-gondozást nyújtó, 51 főnél nagyobb bentlakásos intézményi formának, ami sokszor embertelen, leginkább a hatalmas mérete okán.

Hát amit a Sipos Márton utcában tapasztalunk, az minden, csak nem embertelen és nem grandiózus. Először is Odo siet elénk, és részesít forró fogadtatásban, amitől máris szinte elolvadunk. Merthogy Odo egy bichon havanese típusú miniatűr eb, aki „segítő kutya” feliratú hámmal van felöltöztetve, mivel Odo lényegében az énekkari próbát dirigáló hallássérült hölgy füle. Az otthon majdani lakói kis karácsonyi ünnepséggel készültek a vendégek – köztük az Index riporterei – fogadására, és szorgalmasan gyakorolnak a nagy eseményre.

Mészáros Andrea már vár minket, és bemutatja a prémiumkategóriásnak titulálható épület összes helyiségét. Nem véletlen, hogy amikor az átadási ünnepségre hivatalos Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár megérkezik, és bejárja az otthont, kiszakad belőle egy szemmel láthatóan és füllel hallhatóan őszinte felkiáltás:

Ezt én is elfogadnám a családomnak!

Odabent a társalgóban terített asztal várja az érkezőket és a lakókat finomabbnál finomabb szendvicsekkel, édességekkel, szólnak a karácsonyi énekek. A szellemileg vagy testileg sérült, de nagy örömünkre önmagukat ebben az idilli miliőben teljes értékű állampolgárnak érző lakók igazán szépen énekelnek, szóval, tényleg ünnepi a hangulat.

Nem szegregált, hanem integrált módon szeretnénk lakhatást biztosítani a védenceinknek – mondja Mészáros Andrea. – Önálló, felnőtt, teljes életet élhetnek itt. Míg régen szégyenlősen elrejtették őket, a falu bolondja bélyeget sütötte rájuk a közösség, itt most támogatott lakhatásban, szolgáltatásokban, nappali ellátásban lesz részük.

Az ügyvezető szavaiból kiderül, hogy idén március 22-én hirdették ki a pályázatuk sikerét, és bő fél évük volt a megvalósításra, hiszen december 31-ig be kell fejezni a projektet az összes szükséges engedély és okirat beadásával együtt. A működési engedély már megvan, a napokban birtokba veheti a tizenegy szerencsés a lakosztályokat. Meg persze a hat Baka utcai kedvezményezett is.

Alig akarunk elindulni hazafelé, késő estig elnéznénk a csillogó szemű, boldogságukkal alig bíró lakókat, akik pár hónappal ezelőtt legmerészebb álmaikban sem gondolhatták, hogy egyszer, nem is olyan soká, emberhez méltó körülmények között, felnőttként, nem pedig gyámság alatt álló gondozottakként élhetik az életüket.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)