Folyamatosan bővülnek a fás területek Magyarországon

2023.12.28. 09:32
Az Agrárminisztérium folytatja az ország fával borított területeinek növelését, az elkötelezettséget az is jelzi, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok az elsők között nyílnak meg – írja közleményében az Agrárminisztérium.

Magyarország településeinek zöldítéséhez és az ország fával borított területeinek növeléséhez az erdőtelepítéseken túl hozzájárult az idén harmadik alkalommal meghirdetett Településfásítási Program is, amelynek köszönhetően 10 ezer sorfa állt a vidéki települések rendelkezésére.

A kezdeményezést az Országos Erdészeti Egyesület koordinálta, az erdész szakemberek segítették az ültetéseket a helyi közösségek aktív részvételével.

A programban 443 település vett részt, közülük 136 először csatlakozott. Az Agrárminisztérium együttműködésével 2020-ban indult el az Újszülöttek Erdeje Program, aminek keretében a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben tett vállalás szerint 2030-ig minden Magyarországon született gyermek után tíz-, de legalább évi egymillió fát ültetnek el.

Éves szinten 2022-ig az Újszülöttek Erdeje Program keretein belül az állami erdészeti társaságok összesen 300 hektár erdőt telepítettek. Idén további 150 hektár területen folytatódott a program, aminek keretében kizárólag őshonos, elegyes erdők telepítése történik, így az erdőterületek növelését magas biodiverzitású és természeti értékű erdőállományok biztosítják.

Az állami erdészeti társaságok 2023-ban is prioritásként kezelték a lakosság tűzifaigényét, az áru megfelelő mennyiségben és jó minőségben rendelkezésre állt. A kormány 5 milliárd forintot biztosított a 2024. február közepéig tartó Szociális Tüzelőanyag Programra, amely az 5000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget a települési önkormányzatokon keresztül.

Az Agrárminisztérium megteremtette és a jövőben is fenntartja a feltételeit annak, hogy a gazdálkodók számára az alacsonyabb termőképességű területeken vonzó lehetőség legyen az erdőtelepítés és a hosszú távú, fenntartható erdőgazdálkodás.

A fenntartható erdőgazdálkodással megőrizhetők a természeti értékek, miközben a társadalom számára egyre több ökoturisztikai funkció is fejleszthető. Az erdők látogatottsága az elmúlt években átlagosan 25-30 százalékkal növekedett, egyes térségekben akár megháromszorozódott.

A jövőben az uniós pályázatoknak köszönhetően (az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros) összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány célja, hogy az itthoni erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek.

Az erdészeti szektor már 2024 februárjában számíthat az új kiírások megjelenésére, amelyek új területeken nyújtanak támogatást, mint például a képzési és tanácsadási rendszerek, valamint a fiatal erdőgazdálkodók vállalkozásindítását segítő programok.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.