A földön húzta áldozatát 1500 forintnyi zsákmányért egy férfi Salgótarjánban
A vádlott és a 70 éves sértett még szeptemberben egy salgótarjáni presszó teraszán italoztak. A vádlott kifigyelte, amint az idős férfi elhagyja a szórakozó helyet, követni kezdte, lerántotta a válltáskáját és elfutott.
Eközben a táskából kiejtette a pénztárcát, ezért visszafordult, hogy megkeresse.
Amíg a keresgéléssel volt elfoglalva a rabló, a sértett utolérte őt, megfogta a táskája pántját, ám a vádlott ekkor úgy visszarántotta, hogy a földön húzta magával a táskát a bácsival együtt.
Végül a fiatalember a megszerzett pénztárcával, az abban lévő 1500 forint készpénzzel és a sértett vásárlói kártyáival együtt elszaladt.
A sértett az eséstől nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos térdsérülést szenvedett.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a cselekmény miatt bűnügyi felügyelet alatt álló férfivel szemben rablás bűntette, okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt emelt vádat, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozva.
Amennyiben a rabló a bíróság előkészítő ülésén valamennyi cselekményét elismeri, 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra számíthat.