Az MTA szerint szinte analfabéta a magyar tanulók egy része
A PISA-tesztben 6198 magyar diák vett részt összesen 270 oktatási intézményből. Az Index által megkérdezett szakember szerint 2000-től egészen 2009-ig folyamatosan javultak az eredményeink, majd 2012-ben hideg zuhanyként érte az országot az első sokkal rosszabb eredmény.
A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának decemberi, PISA-eredményeket elemző konferenciáján a felszólaló szakértők mindannyian kiemelték: magas a tanulók között az alulteljesítők aránya – írja a Magyar Hang.
A szakértők figyelmeztető jelként értékelték a friss adatokat. Szerintük, bár nem sokkal térnek el a számok az OECD-országok átlagától, fontos látni, hogy az alulteljesítők aránya egyre magasabb.
Az ebbe a kategóriába tartozó tanulók pedig gyakorlatilag „analfabétának” számítanak a természettudományok, a matematika vagy a szövegértés területén.
Steklács János nyelvész, olvasáskutató, a Pécsi Tudományegyetem munkatársa elmondta, hogy a legmagasabb eredményeket a szövegértési feladatokban csupán a tanulók öt százaléka éri el, míg a legalacsonyabb kategóriába a tanulók 26 százaléka tartozik.
Csíkos Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa szerint a matematikai eredmények alapján is beszélhetünk funkcionális analfabetizmusról. Ezek aránya a legutóbbi teszten 29,6 százalék volt.