A BKK vezérigazgatója szerint már napirenden a találkozó a főváros és a minisztérium között
További Belföld cikkek
- Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
A Népszavának adott interjújában a vezérigazgató elmagyarázta:
- A még 2016-ban elfogadott szerződésben egy fix összegben, 6,6 milliárd forintban állapodott meg az állam a fővárossal. Ez 2021-re 741 milliós többletet jelentett, míg a 2022-es évre már 2,7 milliárddal kért többet a minisztérium.
- Kiemelte, hogy az ÉKM utolsó ajánlata 2,1 milliárd volt, de jelezték, hogy elveszik a 12 milliárdot, és nincs biztonságban a Budapest-bérlet. Állítása szerint ennek ellenére abban bíztak, hogy az előző évekhez hasonlatosan meg tudnak állapodni.
- Hozzátette, hogy december 20-án egy minisztériumi egyeztetésen hangzott el, hogy a minisztérium nem hosszabbítja meg a szerződést, és 2024-re már ne számítsanak a 12 milliárd forintos állami normatív támogatásra se.
- Jövő héten lesz egy operatív tarifamegbeszélés a főváros és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium között.
- Walter Katalin szerint senkinek nem állhat érdekében, hogy pótolni kelljen a kieső járatokat, és szerinte ez az ügy nem a fővárosi közlekedési cégek csődjéről vagy annak elkerüléséről szól, hanem a budapesti közösségi közlekedésről, amit nagy ütemben fejleszteni és integrálni kellene, nem tönkretenni.
Az ügynek több fejleménye is volt a napokban. Az Index birtokába került belső BKK-s levelezésből kiderült, hogy Karácsony Gergely és Draskovics Tibor közösen akadályozhatta meg azt, hogy megállapodás szülessen az ügyben. Majd a főpolgármester egy posztban reagált a fejleményekre.
A Fidesz budapesti frakcióvezetője kontrázott rá az írására, és szerda este a főpolgármester az ATV műsorában beszélt az ügyről. Illetve arról is írtunk, hogy egy hónapja még kiváló volt a viszony Karácsony Gergely és Lázár János közt.
A BKK vezérigazgatója korábban az ATV Start műsorában beszélt a Budapest-bérletek körül kialakult helyzetről, ahol azt mondta, tudtak arról, hogy a minisztérium a 2022-es elszámolási vitát lezártnak tekinti, és emiatt nem akar hosszabbítani. Majd hozzátette, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, ki szivárogtatott.
Reagált a minisztérium
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csak a 2022-es elszámolási igényéről akart megegyezni a fővárossal és a BKK-val, az agglomerációs megállapodás meghosszabbításáról és a normatív támogatásról nem esett szó – ez derült ki a 444 által nyilvánosságra hozott levélből.
Mint írják, a minisztérium jelezte a BKK-nak, hogy Budapest 2024-ben nem fogja megkapni a törvény alapján járó évi 12 milliárdos állami tömegközlekedési támogatást, melyet bizonyít az ÉKM BKK-nak december 20-án elküldött levele is.
Ez a 2022-es év elszámolásáról szóló megállapodást tartalmazta, és Karácsony Gergelyék a lap szerint ezt utasították el, nem az agglomerációs együttműködés meghosszabbítását.
A tárca megerősítette a HÉV-járatok ritkítását és azt is, hogy március elsejétől új, országos tarifa jön.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39