Pesty László: Olyan kussolás van, hogy nem igaz
![DROTI20200818013](https://kep.index.hu/1/0/5424/54247/542474/54247409_4b101e179559e4e6040e372e2e7aa2a4_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
Pesty László dokumentumfilmes és oknyomozó újságíró még tavaly kezdett el leleplező szándékkal a Fideszhez köthető korrupciógyanús ügyeket vizsgálni. A Klubrádió Megbeszéljük… című műsorában arról beszélt, négy eset után abbahagyja a leleplező hadjáratot a Fideszen „élősködő” oligarchák ellen, mivel meglátása szerint rajta kívül senki nem hajlandó tenni valamit az ügyben.
Pesty László a Klubrádió adásában elmondta: szilveszterkor hozta le „a Fidesz tisztességes konzervatív párt testén élősködő orkoknak kellemetlen” utolsó – sorban a negyedik – sztoriját.
Az interjú legfontosabb állításai a következők voltak:
- Úgy látja, a sajtó és a politikusok részéről sem volt megfelelő visszhangja munkásságának. „Olyan kussolás van, hogy az nem igaz. Gyáva népnek nincs hazája” – fakadt ki a műsorban a dokumentumfilmes.
- Pesty László azt is kifejtette, hogy egyedül nem „tisztíthatja meg” a magyar konzervativizmust. „Ha mindenki lusta, és mindenki tőlem várja a megoldást, akkor lassan abba fogom hagyni, ezt a balosoknak üzenem elsősorban” – fogalmazott.
- Pesty László szerint Rákay Philip, vagy ahogy ő hívta, „Philipke, a Kálmánka”, 6 milliárd forintból gyárt olyan filmet, „amit másfél milliárdból is lehetne”. Hozzátette, szerinte „borzalmas félrekalkulálás” történt a film költségvetésének meghatározásánál. „Itt pénz tűnt el az én olvasatomban, de a szakma nem mozdul” – mondta a Klubrádiónak.
- Pesty László Orbán Viktort „korszakos zseninek” tartja, „aki 15-20 évre látja Európa jövőjét”, és ezért kéne „levagdosni róla ezeket a rákos daganatokat”, azaz az általa orkoknak tartott oligarchákat. „A miniszterelnök azért nem látja a körülötte folyó korrupciót, mert bár megadatott neki a stratégiai előrelátás, a személyzeti politikában nem csillog” – vélekedett.
Borítókép: Pesty László (Fotó: MTI/Rosta Tibor)