- Belföld
- füri andrás
- duna ipoly nemzeti park
- igazgató
- leváltás
- menczer tamás
- kereszt
- agrárminisztérium
Tovább bonyolódik a menesztett nemzeti parki igazgató ügye
Mint megírtuk, szerdán leváltották Füri Andrást, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóját, aki korábban vitába keveredett Menczer Tamás külügyi államtitkárral.
A két férfi között a Nemzeti Park egyik területe miatt alakult ki feszültség, ugyanis a nagy-szénási területen a politikus szeretett volna ismét elhelyezni egy keresztet, aminek elődjét feltehetően szándékosan kidöntötték néhány hónappal ezelőtt.
Füri András ezt nem engedélyezte, arra hivatkozva, hogy a kereszt elhelyezése veszélyeztetheti, de akár ki is pusztíthatja a területen megtalálható árva lent. Ezt követően az államtitkár videóban üzent az igazgatónak, amiben keresztényüldözőnek nevezte.
Füri ezt nem hagyta szó nélkül, és biztosította a politikust afelől, hogy semmi ilyesmiről nincsen szó, mivel ő maga is egy keresztyén gyülekezet aktív tagja.
Az igazgató úr korábbi döntéseivel kizárólag alkalmatlanságát bizonyította
− fogalmazott egy későbbi Facebook-bejegyzésben Menczer.
Az RTL megkereste az Agrárminisztériumot, akik azt válaszolták, Füri András már több mint egy éve kérvényezte felmentését egészségügyi állapotára hivatkozva, tehát a nagy-szénási keresztes ügynek semmi köze a leváltásához.
(Borítókép: Füri András 2023. március 2-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)